Napsütéses időben, igazi piknikhangulatban telt a Debreceni Egyetem alumni találkozója, amelyet idén harmadik alkalommal, ezúttal a Zamat Fesztiválhoz kapcsolódva a Nagyerdei Víztoronynál rendezett meg szeptember 19-én az intézmény. A Zamatos Alumni Piknikre mintegy háromezren, egykori hallgatók, dolgozók és családtagjaik érkeztek szinte az egész országból. A rendezvény helyszínén fiatal egyetemista önkéntesek segítették a gördülékeny belépést, a regisztrációt követően mindenki megkapta karszalagját, ami az Alumni Piknik mellett a Zamat Fesztiválra is belépést biztosított. A Víztorony kertjében elsőként a MaDE by Alumni expó kínálatával találkozhattak az érkezők. Egykori hallgatók és dolgozók kínálták saját kézműves alkotásaikat, kedvezményesen megvásárolható termékeivel kitelepült az egyetemi ajándékbolt, az UDShop, de be lehetett vásárolni az egyetem saját élelmiszermárkás termékeiből is az UniFOOD jóvoltából. A színpadon egymást követték a fellépők: a gyermekeket zenés mese és koncert szórakoztatta, majd bemutatkozott a Debreceni Egyetem fúvószenekara, a Marching Band, fellépett Török Ádám humorista és a Budapest Bár is.