Színes hírek
Olaszországban például olyan szintű munkaerőhiány lépett fel a koronavírus okozta korlátozásoka miatt, hogy egyes szőlőültetvényeken már robotok is szüretelnek. A teljes gépiesítést igyekeznek elkerülni a borászok, mert attól tartanak, kárt okozhatnak a szőlőszemekben a gépek, és ez a bor minőségét is befolyásolhatja.
Amennyiben sikerül három hónapig megállnia a húsevőnek, hogy ne fogyasszon állati eredetű termékeket, s a közösségi oldalakon is érdeklődést váltanak ki a posztjai, akkor nemcsak a kitűzött összeget kapja meg, hanem felajánlanak neki egy egész éves együttmükődést is.
A Forbes kimutatása szerint a bejegyzései után 2020-ban több, mint 47 millió dollárt kapott
A szemnek nagyjából 20 percre van szüksége a sötéthez való alkalmazkodáshoz, fontos azonban, hogy a megfigyelés alatt még a telefonunkra se nézzünk rá, a fény ugyanis elvakíthatja az embert.
Franco Zeffirelli hosszú ideje beteg volt, és állapota sokat súlyosbodott az utóbbi hónapokban.
Az oda-visszaút 58 millió dollárba (16,4 milliárd forintba) kerül. Az űrállomáson töltött időért naponta 35 ezer dollárt (9,8 millió forintot) kell fizetni.
Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Hollandiában lesz az esemény.
Összesen több, mint 550 millió fontot, vagyis több mint 220 milliárd forintot keresett. Az énekes az Instagramon mondott köszönetet mindenkinek, aki segítette és támogatta abban, hogy elérje ezt a hatalmas eredményt.
A hírműsor, amely az ókori nyelven számol be a világ legaktuálisabb történéseiről tudósításokkal és riportokkal a szentszéki latin hivatal gondozásában.
A Disney-féle változat viszont az eredeti sztorit fogja követni valószínűleg. Arról egyelőre nincs információ, mikor mutatják be a filmet.
A 2012-ben tűzvész martalékává vált gömöri vár egésze várhatóan 2023-tól lesz ismét látogatható.
A színész a Denis Villeneuve-rendezte új Dűne-feldolgozás miatt jött Budapestre, a filmet ugyanis jórészt Magyarországon forgatják. A filmben Momoa Duncan Idahót, Leto Atreides testőrét fogja alakítani.
A Pro Aurum müncheni aranykereskedő 2018 darab egyunciás aranyérméből állította össze. Benjamin Summa, a vállalkozás szóvivője szerint az aranyfa 2018 darab Bécsi Filharmonikusok aranyérméből áll, a tetejét pedig egy 20 unciás Bécsi Filharmonikusok aranyérme díszíti.
2018-11-30 Péntek
Egy friss, országos felmérés szerint a reggeli terén meglehetősen jól állunk mi magyarok. A jelek szerint a magyar felnőttek többsége egyetért a dietetikusokkal és igyekszik rendszeresen reggelivel indítani a napot, hiszen szinte minden mindenki szokott reggelizni, honfitársaink 70 százaléka minden nap.
2018-11-20 Kedd
A Dal 2019 győztese képviselheti Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, amit 2019 májusában Tel-Avivban rendeznek meg.
A csuklyás bébi már látható a nagyközönség számára az apella kifutónál. Magyarországon 5 állatkertben él csuklyásmajom és az elmúlt egy évben csak a debreceni állatkertben jött világra utód.
2018-07-11 Szerda
2018-06-13 Szerda
Amerikai idő szerint ma reggel ugyanis bejelentették, hogy a Testről és lélekről ott van az öt jelölt között, így a március 4-i díjátadóig újra lehet izgulni a sikerért.
2017. december 27-én a 90-es évek legjobb magyar előadói egy este Debrecenben!
Ez alkalommal a Neoton Família tagjai karácsony másodnapjának estéjén, az alkalomhoz illő, emelkedett hangulatú koncerten varázsolják el a Neoton hangzásra vágyó közönséget.
A nem megfelelő anyagokkal való fűtés, az autókkal túlzsúfolt városi közlekedés szennyezi nap mint nap a beszívott levegőt.
A gyors és fájdalommentes szűrővizsgálatokkal még időben elcsíphető számos megbetegedés.
Rag\\\'n\\\'Bone Man tizenöt évesen kezdett rappelni szülővárosában, Uckfieldben, és 19 volt, amikor apja ösztönzésére a blues felé fordult.







Hirdetések:



A reggel gondolata:
Óh, ez a fény mely egyszerre felvillan az utcán, vagy egy színházi tömegben, vagy a villamosban. Ez a sugár, a szemek sugara, ez az emberi fény, mely hatékonyabb és égetőbb, mint a rádium sugarak s p...



Sugárzott adás: 104,6 MHz
Kábelen: 105,5 MHz
Tel./FAX: (52)450-900
Stúdió telefonszáma: (52)500-540
(zenei kívánságok)

Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu
Zenei kérdések: zene@bestfm.hu
Cím: Debrecen, Darabos u. 35.



Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu