Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös. Megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének az emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett. Lelkendeznek, aztán sóhajtanak, leülnek a félig kicsomagolt málhák között, kifulladtan, fáradtan. De aztán eszükbe jut a pillanat, amikor Hampsteadban, egy kis fennsík domborulatáról lenéztek Londonra, s egyszerre elhallgattak, mert éppen este volt, s London oly nagy volt és olyan vidékies. Az augusztus még fénylik egy pillanatra, s e fényben megvillan a világ emléke. Milyen is a világ? Van benne tenger, és goromba, idegen pincérek s nagy festők képei, s valami, amit nem lehet tökéletesen megérteni.