A téli hetekben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózon ízű fényt, cuclizzuk a mesterséges sugarakat, oly mohón és tikkadtan, mint ahogy egy alvilági szolganép vágyhat a fényre és a szabadságra. A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben.