Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava. Nem. A csoda legtöbbször egészen csendes, átmegy, egyik szobából a másikba s látsz valamit. Egy ember arckifejezését, egy tárgy elhelyezését, s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz. Egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát. A csoda mindig ennyi csak.