Nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai
2026-07-23 - 08:40:24

A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai – jelentette be a közelmúltban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A július 24. és 26. közötti, mogyoródi versenyhétvégét felvezető budapesti sajtótájékoztatón a sportvezető kiemelte, a tavalyihoz hasonlóan idén is sok szurkolói aktivitással készülnek a fővárosban is: a Hősök terén ismét lesz F1-es installáció, a Dunán mostantól a futamig folyamatosan jár egy Hungaroring-dizájnú utasszállító hajó, amelyre programokat is szerveznek. „Magasra tettük azzal a mércét, hogy tavaly Melbourne-t és Silverstone-t megelőzve elnyertük a szurkolói élménydíjat, de idén sem szeretnénk lejjebb adni ezekből. Sok kreatív ötlete volt a csapatunknak és a fővárossal közösen idén is szeretnénk kihasználni a Forma-1 értékeit. A hétvége egyik fő eseménye a kanyarok elnevezése lesz: mint az Gyulay hangsúlyozta, tavaly indult az erre vonatkozó szurkolói aktivitás, ami után egy szakmai grémium elbírálta a beérkezett javaslatokat, ezt követően kapnak majd nevet a fordítók” – mondta Gyulay.



További cikkek a témakörből
Pont iDE Parti
2026-07-23 - 10:40:09

Különleges, naplemente vár Magyarországra, 27 év után újra napfogyatkozás lesz
2026-07-23 - 10:48:31

Július végén érdemes lesz kémlelni az eget
2026-07-23 - 08:33:56

A kiadó lakások iránti érdeklődések száma idén, egyelőre elmarad az előző években látott szinttől
2026-07-22 - 09:28:11


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu