Idén az Európa Liga-szereplésre pályáznak a női kéziseink
2026-06-12 - 11:10:22

A DVSC SKYLINE ezúttal nem pályázott a Bajnokok Ligája-részvételre, helyette az Európa Ligába nevezett, ahol alanyi jogon szerepelhet. A döntésnek anyagi és szakmai okai is vannak. A DVSC Kézilabda Kft-t mindig is a felelős gazdálkodás és a tudatos építkezés jellemezte, ezért tudott stabil maradni az elmúlt 12 évben annak ellenére, hogy voltak nehéz időszakok, mint például a 2020-as koronavírus-járvány, vagy a 2022-ben kirobbant energiaválság. A tudatos tervezés és a stabil alapokon működő klubmodell eredménye, hogy a DVSC újra meghatározó klub lett a magyar kézilabdában, évről-évre dobogón végez a bajnokságban és/vagy a Magyar Kupában, sőt, a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában is megállta a helyét, hiszen két alkalommal is továbbjutott a csoportjából és nyolcaddöntőt játszhatott. A Bajnokok Ligája következő kiírására június 9-ig lehetett nevezni. Mivel a határidőig semmilyen információt nem kaptunk arról, hogy a magyar bajnokságban résztvevő csapatok milyen és mekkora összegű központi támogatásra számíthatnak, a klub vezetősége szerint felelőtlenség lett volna pályázni a Bajnokok Ligájában való részvételre. Nem árt tudni, hogy az EHF aktuális premizálási rendszerében egy-egy BL-ben töltött szezon több tízmillió forintos veszteséget jelent a klubnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy a kevesebb költséggel járó Európa Liga-szereplést választjuk. A döntésnek emellett szakmai okai is vannak. Irányító poszton jelenleg két sérültünk is van. Jovana Jovovics leghamarabb októberben, Szabó Nina pedig vélhetően csak jövő márciusban térhet vissza a pályára. Egy irányítóval nekivágni a szeptemberben kezdődő Bajnokok Ligájának, szakmai szempontból felelőtlenség. Az Európa Liga csoportmérkőzései viszont csak jövő januárban kezdődnek, illetve, ha selejtezőt kell játszanunk novemberben, addigra Jovana Jovovics várhatóan már hadra fogható lesz. A klub anyagi helyzete továbbra is stabil, az a szponzori kör, melyet az elmúlt évtizedben kitartó munkával és tudatos startégiával a csapat mellé állítottunk továbbra is lojális, így a célok nem változnak. A DVSC SKYLINE a 2026/2027-es szezonban is a dobogót célozza meg a magyar bajnokságban és a Magyar Kupában, míg az Európa Ligában a legjobb négy közé jutás a cél.- írták a klub honlapján



További cikkek a témakörből
Nyitott kapu – nyitott könyv
2026-06-12 - 11:15:31

Ötven éve végzett mérnököket köszöntöttek
2026-06-12 - 11:03:58

Hihetetlen, de Magyarország lett a világ egyik legoptimistább országa
2026-06-12 - 09:31:37

Ma kezdődik a futball-világbajnokság
2026-06-11 - 09:59:57


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu