Hivatalosan is megnyitották a Campus Fesztivált
2022-07-21 - 07:23:36

Az ország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválját idén rendezik meg 14. alkalommal.

Tegnap a Nagyerdő szívében hivatalosan is megnyitották a Campus Fesztivált. Papp László a város polgármestere a megnyitón hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény kiemelkedő múlttal rendelkezik és komoly jövő előtt is áll. A nyár már elképzelhetetlen a campus nélkül. A vasárnapig tartó fesztiválon 19 programhelyszínen több mint 200 koncert, DJ és számtalan egyéb program várja a látogatókat. Az ország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválját idén rendezik meg 14. alkalommal. 

Idén még biztonságosabb lesz-közölte Széles Diána alpolgármester. Itt elhangzott az is, hogy a szervezők idén is felkészülnek arra, hogy lesznek olyanok, akik a bulizás során nem tartanak mértéket az alkoholfogyasztásban, éppen emiatt ismét lesz úgynevezett ártalomcsökkentő sátor, ahol gondoskodnak azokról, akik többet isznak a kelleténél. Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató kiemelte: a négynapos rendezvényen megerősített biztonsági szolgálat gondoskodik majd a rendről. Mint elmondta, idéntől már személyi igazolvány kell a belépéshez. Ez egy olyan kontrollt jelent, ami kizárja azt, hogy például körözött bűnözők be akarjanak jutni a rendezvényre.  



További cikkek a témakörből
Jótékonysági futballmeccset játszott a Loki
2022-07-25 - 10:23:21
5000 euró gyűlt össze.
Debreceni siker az Európai Egyetemi Játékokon
2022-08-02 - 09:27:13
A vízilabdázók a negyedik helyen végeztek.
Hamarosan a robotsebészetet is alkalmazhatják Debrecenben
2022-06-27 - 14:21:42
Az intézmény évente mintegy 7000 műtéti számmal, 10 szakrendeléssel és 3 ambulanciával működik
Újabb figyelemfelkeltő kampány indul
2022-06-23 - 16:00:15
A hiányos ház- és ajtószámok, nevek és levélszekrények pótlásáért

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu