Újabb közleményt adott ki az UEFA a nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban
2021-04-02 - 07:35:31

Budapesten három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek

A nyári Európa-bajnokságon is ötöt cserélhetnek a válogatottak és megszűnik az európai nemzetközi mérkőzésekre érvényes 30 százalékos egységes nézőszám-korlátozás – többek között ezekről döntött az UEFA végrehajtó bizottsága.  Ez azt jelenti, hogy a döntést így teljesen a mérkőzéseket rendező országok kezébe adja, vagyis hogy hányan vehetnek részt egy találkozón. Budapesten három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek. Arról egyelőre nincs információ, hogy a magyar fővárosban mennyien szurkolhatnának az Eb-n, az viszont már korábban világossá vált: a nyári kontinenstorna mérkőzésein csak beoltott nézők léphetnek be a stadionokba.



További cikkek a témakörből
Ötezres lehet a maximális nézőszám Tokiói olimpián
2021-07-05 - 11:45:26
A július 23-án kezdődő nyári olimpia szervezői március 20-án jelentették be, hogy a pandémia veszélyei miatt külföldi nézők nélkül rendezik meg a játékokat, június 21-én pedig azt közölték, hogy 10 ezer főre korlátozták a japán szurkolók jelenlétét az egyes versenyhelyszíneken
Hatalmas sikert ért el a magyar U15-ös fiú vízilabda-válogatott
2021-07-12 - 06:29:47
Öt góllal győzte le a spanyolokat a portugáliai Európa-bajnokság döntőjében
Ha nem lehetnek nézők a magyarországi Labdarúgó-Európa-bajnokságon, akkor az EB rendezési jogát is elveszíthetjük
2021-03-19 - 15:41:07
Többféle forgatókönyvvel számolnak a tavaly nyárról egy évvel elhalasztott torna megrendezését illetően, de olyan nincs közöttük, ami szerint akár egyetlen mérkőzést is zárt kapuk mögött, üres stadionban játszanának le a csapatok
13 gólos vereséget szenvedett a DVSE a Szolnok ellen
2021-01-14 - 11:11:57
Sajnos bejött a papírforma.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu