Guba ügynök ismét elindult! A csütörtök reggel megnyerhető összeg: 15 000 Ft

Támogatást kapnak a fiatal, amatőr könnyűzenészeknek
2021-03-08 - 06:54:09

Megújuk a Delta mozi is

A debreceni könnyűzenei élet sokszínűségéhez nagymértékben hozzájárul a Debreceni Rocksuli. Az előző évekhez képest nagyobb támogatást kap a várostól, amelyet működési költségek fedezésére fordíthat. A részletekről Puskás István alpolgármester számolt be 2021. március 5-én. A Rocksuli, a Debreceni Tankerületi Központ, a Debreceni Egyetem bevonásával törekszik az önkormányzat a debreceni könnyűzenei oktatás fejlesztésére, amely sarkalatos pontja annak, hogy a városban fellendüljön a könnyűzenei élet és a szakemberek képzése is. Puskás István, alpolgármester elmondta: feltett szándéka az önkormányzatnak, hogy támogassa a könnyűzene nagyon komplex területét. Azt gondoljuk, hogy egy fontos kulturális értékről van szó, egy nagyon fontos közösségéről a városnak, amelynek a munkáját segíteni kell. A városvezető hangsúlyozta: a Rocksuli a város egyik legfontosabb kulturális értéke, hiszen egy több mint 30 éve működő civil kezdeményezés. Több mint három évtizede működik és folyamatosan építkezik a zeneoktatás, egész pontosan a könnyűzenei oktatás területén. Amellett, hogy ez nem az oktatási rendszer hivatalos része, hanem egy civil kezdeményezés, a Rocksuli egy olyan országosan és egyedülálló értéke a debreceni kultúrának, amit igyekszünk azzal elismerni, és támogatni, hogy a tavalyi évben folyósított 1 millió forintos támogatás után, idén 3 millió forinttal támogatunk. A fejlesztések kiemelt eleme egy új támogatási rendszer. Ezt tükrözi az idei év elfogadott költségvetése is, amelyben 4.000.000 Ft-ot szán az önkormányzat a fiatal, amatőr könnyűzenészek támogatására. Ez a Debreceni Zenei Támogatási Program keretében, pályázat útján kerül meghirdetésre még ebben a hónapban.

 

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019-ben elfogadta a Debreceni Független Zenei Élet Fejlesztési Koncepcióját. A tavalyi évben az önkormányzat hozzá kezdett a megvalósításhoz, de a pandémia közbeszólt, így egy ösztöndíjpályázatot indított fiatal zenészek számára, hogy segíthesse őket a világjárvány alatt. A pályázaton nyert többek között: Posta Máté zenész és Farkas

Zsombor énekes, gitáros. 2020 őszén elkezdődött egy intenzív műhelymunka, amelybe bevonásra kerültek könnyűzenei szakemberek és szervezetek is. Az önkormányzat együtt dolgozik a koncepció megírójával dr. Süli Andrással, Balogh Miklós Péterrel a Debreceni Rocksuli vezetőjével és Enyedi Imrével a DEMKI munkatársával. Közreműködik a munkában Kovács László, aki a bandmap elnevezésű weboldal fejlesztője. Tevékenyen részt vesz a megbeszéléseken dr. Kapusi Kálmán egyetemi docens, tanszékvezető, valamint Szénási Miklós és Váradi Ferenc újságírók. Az együttműködésbe bekapcsolódott Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa is. Az önkormányzat a tavalyi évben kialakította a Hangfoglaló Pontot az Ifjúsági Házban, amely így az országosan ismert Hangfoglaló Iroda egy kihelyezett egysége a városban. A szolgáltatás elősegíti a zenei élet fejlődését. A Hangfoglaló Pont 2021-től hivatalosan is megkezdte működését.

Egy tavalyi pályázati felhívás lehetővé teszi, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő valamikori Delta Mozi felújításra kerüljön. Egy multifunkcionális terem kerül kialakításra az épületben, amely a helyi, amatőr könnyűzenészek számára lesz egy elérhető pont, ahol koncerteket tarthatnak majd. A pályázati szerződés aláírása folyamatban van. A program lebonyolítója a DEMKI Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Nonprofit 



További cikkek a témakörből
Változás lépett életbe a Klinikai Központ COVID-ellátásában
2021-03-10 - 11:52:50
Minden érkező beteget alaposan kikérdeznek és testhőmérsékletet mérnek.
Színpompás új lakók a Debreceni Állatkert récés tavában!
2021-03-11 - 10:56:29
A megújuló récés tó az elkövetkező időszakban várhatóan további új fajokkal fog gyarapodni.
600 sírt tettek rendbe a Debreceni Köztemetőben
2021-03-03 - 08:49:33
4000 járdalapot is gyártott a Dekert.
Komoly listára került fel Debrecen
2021-03-02 - 10:07:05
New York, Berlin, Hong Kong, Manama, Abu Dhabi és Düsseldorf is benne van a TOP 10-es listában.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu