Jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyermekes családok adókedvezménye2016-12-19 - 16:25:33
Azok, akik lakcímükre kérték a támogatásokat, azoknak a posta fogja kézbesíteni, akik pedig folyószámlára illetve bankszámlára kapják, azoknak december 21-23 között utalják el Jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyermekes családok adókedvezménye - jelentette be a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta, hogy a 2017-es emelésnek köszönhetően jövőre havonta 30 ezer forintot tud megtakarítani a csaknem 350 ezer kétgyerekes család. Az egy, illetve három vagy több gyereket nevelők esetében nem változik az összeg, ők továbbra is tízezer, tehát gyerekenként 33 ezer forint kedvezményt kapnak. Hozzátette, hogy azok, akik lakcímükre kérték a támogatásokat, azoknak a posta fogja kézbesíteni, akik pedig folyószámlára illetve bankszámlára kapják, azoknak december 21-23 között utalják el.
|
|