A vívó-világbajnokság is Magyarországon lesz 2019-ben
2016-11-27 - 11:53:05

Budapest Tbiliszit és Torunt győzte le a vasárnapi szavazáson.

- Az öttusázóké mellett a vívók 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságának rendezési joga is Magyarországé lett a hétvégén.  A sportág nemzetközi szövetségének (FIE) moszkvai kongresszusán Budapest Tbiliszit és Torunt győzte le a vasárnapi szavazáson.     A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a Csampa Zsolt elnök által vezetett magyar küldöttség a három jelentkező közül elsőként mutathatta be pályázatát. Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó prezentációja után kis híján a szavazás első körében sikerült kiharcolni a győzelmet, mindössze két szavazaton múlt az abszolút többség. A második körből a grúz főváros már kiesett, Budapest pedig 83/51-es aránnyal kerekedett a lengyelországi pályázó fölé.    A magyar főváros legutóbb 2013-ban rendezett vb-t, és már nyolcadik alkalommal lehet a vívók világbajnokságának otthona.



További cikkek a témakörből
Férfi kosárlabda NB I - A Debrecen jutott fel az élvonalba
2017-06-05 - 11:49:57
Az első osztálytól korábban a budapesti MAFC búcsúzott, ám a bennmaradást a pályán kiharcoló Vasas múlt kedden bejelentette, a következő idényben nem vállalja a szereplést az élvonalban.
Új országos csúcsot futott Kozák Luca!
2017-06-05 - 11:56:16
A Budapest Openen 100m gáton győzött a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája.
Meccsnapokon ingyen utazhatnak a Loki szurkolók
2016-09-08 - 07:12:26
Akik gyorsak, szombaton már ingyen közlekedhetnek a stadionba az Újpest elleni bajnoki meccsre, majd haza a DKV tömegközlekedési járművein.
Nyolc és félmilliárd dollárért veszi át a Forma-1-et egy amerikai cég
2016-09-08 - 06:33:13
Az amerikai Liberty Media cég lesz a Forma-1 többségi tulajdonosa.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu