Áder: a politikai \"zöld lámpa\" ég a vietnami beruházások megkezdése előtt
2014-11-29 - 15:29:05

Összefoglalásként a magyar államfő azt mondta, hogy Vietnamban olyan lehetőségek nyílhatnak meg a magyar beruházások előtt, amelyeket eddig még nem használtunk ki. Hangsúlyozta, a vietnami köztársasági elnök tavalyi Magyarországi látogatása óta eltelt időszakban jól fejlődtek a két ország kapcsolatai, 60 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalom, de még vannak kiaknázatlan lehetőségek.

A kapu nyitva, a politikai "zöld lámpa ég" a vietnami magyar beruházások megkezdése előtt - mondta Áder János szombaton az MTI-nek Ho Si Minh-városban, egyhetes vietnami látogatásának utolsó állomásán. Az államfő, aki a vietnami köztársasági elnök meghívásának tett eleget bejelentette: fél éven belül megkezdődhet annak a szennyvíztisztítónak az építése a Vörös folyón, amely a 300 millió dolláros magyar hitelkeret-szerződés nyomán valósul meg. A víztisztítót a Fővárosi Vízművek szakemberei építik meg. A vietnami tárgyalások eredményei közé sorolta a magyar államfő továbbá, hogy a Magyar Honvédség segítségével elkészítik azt a térképet, amely alapján aknamentesíthető Vietnam azon része, ahol évente még mindig körülbelül 1000 halálos áldozatot követelnek a taposóaknák. Szóba került az is, hogy Vietnamban a 40 éve befejeződött háború következményei még mindig érezhetőek, és a magyar honvédség segítségével a taposóakna-mentesítés végre befejeződhet - tette hozzá. Áder János tárgyalt partnereivel arról is, hogy Vietnam atomerőművet kíván építeni és Magyarország miként segíthetne a szakember képzésben. A vietnami atomerőmű építésének engedélyezési eljárása már zajlik. Áder János közlése szerint, ha Magyarországon megkezdődik az új atomerőműblokk-beruházás, a vietnami szakemberek " az első kapavágástól" a helyszínen kísérhetnék figyelemmel az építkezést. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a vietnami édesvízi haltenyésztésben is szerepet vállalhatnának a magyarok. Mint mondta Vietnamban egyre nagyobb problémát jelent a túlhalászat és a sós víz beszivárgás így a haltenyésztés elkerülhetetlen. 



További cikkek a témakörből
Kihirdették a KözÉtkeztetési Szakácsverseny győzteseit
2014-11-29 - 17:53:49
Az Országos KözÉtkeztetési Szakácsverseny, az OKÉS szombati döntőjén a rendezvénymenü kategóriában Kehidakustány csapata, a napi menü kategóriában pedig a Sodexo Magyarország Kft. csapata lett a legjobb.
Megvan a legszebb konyhakert - jövőre gyógy- és fűszernövényverseny
2014-12-01 - 17:30:29
A program folytatódik, melyhez a települések 2015. február 28-ig csatlakozhatnak. A jövő évi program fő témája: Gyógy- és fűszernövényeket a kertekbe, udvarokba!
Elfogtak egy autósokat kővel dobáló férfit
2014-11-29 - 14:36:26
A 39 éves gyanúsított a 4-es főút Nyíregyháza-Kisvárda közötti szakaszán éjszakánként saját autójából hajított követ a szemközti sávban közlekedő járművekre.
Egységes szabályozást szeretnének a taxisok
2014-11-27 - 10:10:11
Azt is kérték a kormányzattól, hogy csökkenjen a körülményes adminisztráció költsége és időigénye

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu