Elfogadták a forintosítást 2014-11-25 - 10:10:15
| Azt
ígérik: a devizahitelesek törlesztőrészletei 25-30 százalékkal csökkennek
Az
Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől
automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói
jelzálogkölcsön-szerződéseket. A
forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti
bankközi kamatlábhoz kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. Svájci
frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig
2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek. A forintra átváltás a
tőketartozáson kívül kiterjed a kamatra, költségre és díjra is. Az
érintett adósok négy feltétellel kérhetnek felmentést a forintosítás alól. Így
tehetnek például azok, akiknek szerződése 2020 végéig lejár, illetve akiknél a
forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható
kamatot. Emellett azok is kérhetik mellőzésüket, akiknek rendszeres jövedelme
van a hitellel megegyező devizában, vagy akik a jövedelemarányos
törlesztőrészlet mutató alapján jogosultak adott devizaalapú kölcsönt felvenni. Azt
ígérik: a devizahitelesek törlesztőrészletei 25-30 százalékkal csökkennek.
| Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt is az Országgyűlés 2014-11-25 - 10:11:37A fogyasztóknak kamatemelkedés esetén
lehetőségük lesz bankot váltani
| | Kik utasíthatják el a forintra váltást? 2014-11-25 - 17:35:25A
késedelemben lévő, de hitelképes ügyfelek is dönthetnek a forintosítás
elutasításáról.A
korábban késedelembe esett devizahitelesek, ha az elszámolás után képesek
törleszteni tartozásukat, akkor ugyanazon szabályok alapján dönthetnek a
devizahitel megtartásáról, mint a rendesen fizető ügyfelek - hangsúlyozza a
Nemzetgazdasági Minisztérium.
| | Egy újabb listán vagyunk utolsók, méghozzá a szociális kiadások terén 2014-11-24 - 16:54:44A tanulmány ugyanakkor kiemeli, hogy
mindössze egyetlen egy olyan tagállam van, amelyben a 2014-es GDP-arányos
kiadási szint alacsonyabb, mint a 2007-es szint. Ez az ország pedig Magyarország, ráadásul
igen nagy is a mínusz, majdnem 1 százalékos. Ez azt jelenti, hogy GDP-arányosan
az állam a 2007-es szintnél is kevesebbet költ szociális kiadásokra idén.
| | Az önkéntes munkát népszerűsítő kampány indult 2014-11-24 - 16:53:17A tárca tájékoztatása szerint a különböző
önkéntes tevékenységekben a miniszter és az államtitkárok is részt vesznek az
ország több településén. A minisztériumi vezetők egyebek mellett étel-,
italosztásban segédkeznek, gyerekekkel foglalkoznak, terepet rendeznek,
süteményeket sütnek, művészeti programokban vesznek részt, így népszerűsítve a
különböző segítségnyújtási formákat.
|
|
|