Százezer közmunkás járhat iskolába télen 2013-11-29 - 15:15:41
|
Ezek a közmunkások január 1-jétől érvényesíteni tudják a gyermekeik után járó
adókedvezményt is
Százezer ember járhat
iskolába a közmunkaprogramban résztvevők közül négy hónapig a téli időszakban,
miközben megkapják a 49 ezer forintos juttatást - jelentette be az
emberierőforrás-miniszter a Jezsuita Roma Szakkollégium szimpóziumán. A nemzeti
társadalmi felzárkózás stratégiáról tartott előadásában Balog Zoltán kiemelte:
ezek a közmunkások január 1-jétől érvényesíteni tudják a gyermekeik után járó
adókedvezményt is. Hangsúlyozta: százezer ember vehet részt az állam pénzén,
elsősorban EU-s forrásokból többek között alapkompetencia-képzésben, így ha
adott esetben nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, megteheti azt.
|
|