Panel II. program
2013-11-28 - 09:26:03

Az állami megrendeléseket hazai cégek kapják

Négyezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé a panelprogram újraindítása a szakemberek szerint. A nemzeti fejlesztési miniszter kedden jelentette be, hogy országosan 8 ezer panellakás korszerűsítése kezdődhet meg az újrainduló Panel II. program keretében. "Ez közel 9 milliárd forintos újabb munkalehetőséget fog biztosítani az építőiparban a résztvevő felújítók számára " – mondta Németh Lászlóné. Azt is mondta: az állami megrendeléseket hazai cégek kapják, amelyeknek szigorú követelményeknek kell majd megfelelniük. A szakemberek több megrendelést és bővülő foglalkoztatást várnak a felújításoktól, a kis- és közepes vállalkozások számára pedig komoly lehetőségek rejlenek a panelprogramban. "Negyed évre mintegy három-négyezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé ez, és azért is fontos, mert a magas építőiparban kevesebb a megrendelés és itt nagyszámú kkv dolgozik” – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. A panelprogram nem csak az építőiparnak kedvez, számítások szerint átlagosan 15-20 százalék körüli megtakarítást is hozhat az energetikai felújítás a lakóknak.



További cikkek a témakörből
Kevesebb lehetőség lesz a kártyás fizetésre?
2013-11-28 - 09:40:22
Ha többletköltséggel jár a kártyás vásárlás, akkor ennek hatására a kereskedők egy része visszaadhatja az erre szolgáló terminált
Az adóhatóság visszautasítja Horváth András vádjait
2013-11-28 - 16:46:59
A feljelentést többek között olyan állítások miatt teszi a NAV, mint az, hogy a hatóság elnéző a kiemelt adózókkal.
Péntektől ismét drágul...
2013-11-27 - 15:07:40
...de csak a gázolaj
Az egykori adóellenőr szerint a Fidesz-frakció már korábban foglalkozott az adócsalások ügyével
2013-11-27 - 15:05:14
Horváth András állítása szerint a legnagyobb kiskereskedelmi láncok és a nagy exportőrök a leginkább érintettek ebben a rendszerben

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu