Az egykori adóellenőr szerint a Fidesz-frakció már korábban foglalkozott az adócsalások ügyével
2013-11-27 - 15:05:14

Horváth András állítása szerint a legnagyobb kiskereskedelmi láncok és a nagy exportőrök a leginkább érintettek ebben a rendszerben

Horváth András állítása szerint több fideszes országgyűlési képviselő és például Varga Mihály is már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat, sőt úgy tudja, hogy a Fidesz frakciója 2011 tavaszán egy ülésén foglalkozott is a témával. A volt adóellenőr erről ma beszélt, miután találkozott a Számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottságának ellenzéki tagjaival. Úgy fogalmazott: 2007-től alakult ki a nagy értékű adócsalások "védelmi rendszere", amikor az adóhatóságot regionális szintre szervezték és olyan emberek kerültek magas vezetői posztokba, akik "a másik oldalról érkeztek". Szerinte ezen emberek mögött olyan oligarchák állnak, akik érvényesíteni tudják az akaratukat bármely kormányon, ezért is működhet a rendszer a 2007 óta dolgozó mindhárom kormány alatt. Hozzátette: a legnagyobb kiskereskedelmi láncok és a nagy exportőrök a leginkább érintettek ebben a rendszerben.



További cikkek a témakörből
Péntektől ismét drágul...
2013-11-27 - 15:07:40
...de csak a gázolaj
Panel II. program
2013-11-28 - 09:26:03
Az állami megrendeléseket hazai cégek kapják
Parlamenti albizottság hallgathatja meg Horváth András, korábbi adóellenőrt
2013-11-26 - 11:47:48
Horváth András szerint nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál
Elfogadta a parlament a jövő évi főösszegeket
2013-11-26 - 11:46:25
A büdzsé 15.983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16.968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu