Kiemelt ápolási díjat igényelhetnek a súlyos beteg hozzátartozójukat gondozók
2013-11-26 - 10:13:50

A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek

Az Országgyűlés több mint 30 törvénymódosítást fogadott el a jövő évi költségvetés végrehajtásának megalapozásaként. A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek. A kiemelt ápolási díjat a legsúlyosabb, vagyis az önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes betegek hozzátartozói igényelhetik, mértéke pedig az ápolási díj alapösszegének 180 százaléka. Emellett döntöttek arról is, hogy csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától. Ez eredetileg jövő szeptembertől lépett volna hatályba. A halasztást korábban azzal indokolták, hogy bár jelenleg is elegendő férőhely lenne minden háromévesnél idősebb gyermek beíratására, az intézmények "földrajzi eloszlásán" azonban még javítani kell. Szerinte az egyéves halasztás elegendő időt biztosít a szükséges változtatásokhoz. A parlament jóváhagyta azt is, hogy az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket kötelesek felvenni.



További cikkek a témakörből
Foglalkoztatásnak minősül a nevelőszülői viszony
2013-11-26 - 10:15:30
A törvény célja, hogy a 12 év alatti gyermekek már ne otthonban, hanem nevelőszülőknél éljenek
Továbbra is tart a lakosság a hitelek rejtett költségeitől
2013-11-26 - 10:20:39
A vizsgált népesség alig negyede bízik a bankokban
Külföldieket is fogadniuk kell az éjjeli menedékhelyeknek és hajléktalanszállóknak
2013-11-26 - 10:12:22
Az előterjesztők a tél közeledtével indokolták, hogy az ország területén tartózkodó és az idegenrendészeti menekültügyi eljárást elhagyó külföldieknek ne kelljen közterületen tölteniük az éjszakát
Ki nyert a rezsicsökkentéssel?
2013-11-25 - 09:18:21
A GKI szerint a magasabb jövedelmű és emiatt magasabb "rezsivel" rendelkező rétegek élvezik a rezsicsökkentés gyümölcsét, míg a túlnyomó többség számára a végeredmény negatív

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu