Külföldieket is fogadniuk kell az éjjeli menedékhelyeknek és hajléktalanszállóknak
2013-11-26 - 10:12:22

Az előterjesztők a tél közeledtével indokolták, hogy az ország területén tartózkodó és az idegenrendészeti menekültügyi eljárást elhagyó külföldieknek ne kelljen közterületen tölteniük az éjszakát

Az Országgyűlés tegnap lehetővé tette, hogy az őrzött szálláshelyekről, közösségi szállásról vagy befogadó állomásról elbocsátott külföldiek is betérhessenek az éjjeli menedékhelyekre és hajléktalanszállókra. Ezt a kormánypártok mellett az LMP politikusai támogatták, míg az MSZP és a Jobbik nemmel voksolt. Az előterjesztők a tél közeledtével indokolták, hogy az ország területén tartózkodó és az idegenrendészeti menekültügyi eljárást elhagyó külföldieknek ne kelljen közterületen vagy erre alkalmatlan helyiségekben tölteniük az éjszakát. A parlament pontosította azt a korábbi rendelkezést is, amely a segélyhívó számok nem rendeltetésszerű használatának büntetéséről szól. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatta, hogy a szolgáltatók nem minden esetben tesznek eleget a rendőrség adatigényléseinek. Ezentúl a szolgáltatónak az érintett előfizetőik nevét, születési helyét és idejét, valamint édesanyjuk születési nevét, továbbá lakcímét és értesítési címét is meg kell adniuk. Cégek esetében az előfizető neve és székhelye mellett a képviselő családi nevét kell közölniük a hatósággal.



További cikkek a témakörből
Kiemelt ápolási díjat igényelhetnek a súlyos beteg hozzátartozójukat gondozók
2013-11-26 - 10:13:50
A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek
Foglalkoztatásnak minősül a nevelőszülői viszony
2013-11-26 - 10:15:30
A törvény célja, hogy a 12 év alatti gyermekek már ne otthonban, hanem nevelőszülőknél éljenek
Ki nyert a rezsicsökkentéssel?
2013-11-25 - 09:18:21
A GKI szerint a magasabb jövedelmű és emiatt magasabb "rezsivel" rendelkező rétegek élvezik a rezsicsökkentés gyümölcsét, míg a túlnyomó többség számára a végeredmény negatív
Pluszpénzt ígérnek a túlórázó pedagógusoknak
2013-11-25 - 09:14:47
A január 1-jén hatályba lépő megállapodás egyértelműsíti a helyettesítésért és egyéb túlmunkáért járó díjazási rendszert

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu