Jobb évet zárnak a haltermelők
2013-11-06 - 10:13:29

Növekvő halfogyasztás és kedvező uniós fejlesztések mellett a magas takarmányárak, és az ágazatot különösen sújtó használatarányos útdíj csökkenti a halgazdaságok nyereségét

Növekvő halfogyasztás és kedvező uniós fejlesztések mellett a magas takarmányárak, és az ágazatot különösen sújtó használatarányos útdíj csökkenti a halgazdaságok nyereségét. Az eddigi összesítések szerint azonban nem lesz rossz az idei év a haltermelőknek. Jó közepes évről beszélhetünk idén a halgazdaságokban, adódtak ugyanakkor problémák” – mondta el a Világgazdaságnak Lévai Ferenc , az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsának társelnöke. Hozzátette: „az év elején komoly problémát okozott a magas takarmányár, emiatt az etetés nem volt kellően intenzív. Gondot jelentett a nyári aszály is, a szárazság és a forróság miatt ugyanis jelentős víz-visszapótlásra volt szükség. Halmozottan sújtja az ágazatot az is, hogy az élőállat-szállítás nem lett ingyenes, az élőhal szállításakor ugyanis a hal mennyisége csak 30-50 százaléka a teljes rakománynak, a többi víz. Ezért a használatarányos útdíj bevezetése nehézségeket okoz a viszonylag hatékonytalan halszállítás révén” – mondta el az elnök-vezérigazgató. Lévai szerint azonban az idei év így is sokkal jobb volt, mint a tavalyi, amikor egész évben rendkívüli takarmányárak nehezítették a halgazdaságok tevékenységét. A nehézségek ellenére az ágazat hazai szereplői nyereségesek tudtak maradni.



További cikkek a témakörből
Óriási volt az érdeklődés a Tanyafejlesztési Program iránt
2013-11-06 - 17:44:13
Alapvető cél, hogy a tanyákon a termelési funkciók erősödjenek, a program a tanyagazdaságok működtetését kívánja ösztönözni, illetve azokat segíteni, akik életvitelszerűen a tanyán élnek. Ezért kiemelt módon támogatja a tanyasi termékek piacra jutását, például 17 terepülésen épült helyi termelői piac.
Orbán Viktor mindenképpen megszüntetné az Erzsébet-utalványt
2013-11-07 - 09:09:22
A magyarázat szerint a kibocsátó bankok üzleti érdekeit ugyanis sérti, hogy az eredetileg csak hidegélelmiszerre váltható Erzsébet-utalványt tavaly óta melegkonyhás szolgáltatásra is igénybe lehet venni, ami gyengíti a Szép-kártya forgalmát
Gyed extra: ma tárgyalja a kormány
2013-11-06 - 10:10:35
Az új rendszerben lehetőség lenne arra is, hogy az édesanya legkorábban a gyermek egyéves kora után ismét munkába állhasson, teljes munkaidőben
Kötelező kampány: az első nap után magasabb az átlagdíj a tavalyinál
2013-11-05 - 08:57:59
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás átlagdíja 14,5%-kal nőtt az első napi kötések alapján - közölte a netrisk.hu

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu