A húsáfa csökkentését garantáltan érezniük kellene a fogyasztóknak
2013-10-29 - 09:26:08

A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint az áfacsökkenés teljes mértékének a fogyasztókhoz kellene jutnia

A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint a hús áfájának esetleges csökkentésének hatását garantáltan érezniük kellene a fogyasztóknak is, az áfacsökkenés teljes mértékének a fogyasztókhoz kellene jutnia. Font Sándor a testület tegnapi ülésén kijelentette: amíg a frakció nem látja egyértelműen, hogy a fogyasztókhoz is eljuthat az áfacsökkenés teljes mértéke, addig nem javasolja a bevezetését. A hústermékek áfájának mérséklésének kérdéskörét az ellenzéki pártok vetették fel. Font Sándor szerint ki kell dolgozni azt a rendszert, amely az áfacsökkentés eredményét elviszi egészen a fogyasztókig. Font Sándor azt is hozzá tette: pontosan tudni, hogy a hústermék-forgalmazásnál a feketekereskedelem és az álexport kérdése súlyos gondot okoz a számla alapján termelő vállalkozások számára. De amíg nincs biztosítva, hogy az áfacsökkentés hatása egyértelműen a fogyasztókhoz jut, addig a frakció nem látja értelmét az áfamérséklésnek. "Minden erőnkkel ezen dolgozunk, éppen ezért egyelőre nem tudunk időpontot mondani, hogy ezt a garanciát mikor tudja a jogi rendszer biztosítani a fogyasztók számára" - fogalmazott. Több államigazgatási szervezetnek, illetve hatóságnak kiadták ezt a feladatot, és szeretnék azt is, ha ebbe a munkába a civil szervezetek is bekapcsolódnának.



További cikkek a témakörből
Visszavonták az egyik pénztárgép forgalmazási engedélyét
2013-10-29 - 09:50:09
Ez ugyanis nem felel meg a rendelet szerinti műszaki és informatikai követelményeknek, a döntés november 12-én emelkedik jogerőre
Megdőlt ismét a melegrekord, holnaptól azonban már mérséklődik a felmelegedés
2013-10-29 - 18:09:42
Ez volt azonban az október végi nyárias idő utolsó napja, mivel holnap egy hidegfront nyomán már mérséklődik a felmelegedés. A következő napokban így kissé visszaesik a hőmérséklet, de még november első napjaiban is többfelé 10 fok körül alakulnak a minimum- és 20 fok körül a maximumhőmérsékletek.
Költségvetésről és adóváltozásokról vitatkoznak ma a képviselők
2013-10-29 - 09:21:10
A kabinet javaslata szerint 2014-től kiterjesztenék a családi adókedvezményt, tovább segítenék az első lakáshoz jutást és megtartanák a bankadót
A magyar családok közel fele számol a gyerek külföldi munkavállalásával
2013-10-28 - 18:13:36
Az átalakuló munkaerő-piaci kihívások miatt egyre több család mérlegeli a gyerek Magyarországon kívüli továbbtanulásának és munkába állásának kérdését. A továbbtanulási célországok tekintetében a legnépszerűbb az Egyesült Királyság, ezt Németország és Ausztria követi, negyedik pedig az Egyesült Államok.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu