Bacskai kiesett
2013-10-21 - 11:55:19

A 69 kilogrammban szereplő Bacskai Balázs kikapott venezuelai riválisától a legjobb 32 között

A 69 kilogrammban szereplő Bacskai Balázs kikapott venezuelai riválisától a legjobb 32 között, így kiesett az Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokságon. A 2010-es Európa-bajnok magyar sportoló jól bokszolt ellen, ám riválisa hiába volt végig nagyon szabálytalan, hiába intették is a második negyedben, végül megosztott pontozással nyerni tudott. Bacskai szemöldöke csúnyán felszakadt és erősen vérzett is a meccs alatt. Korábban pedig a hajdúsámsoni versenyző, Varga Miklós jutott be a 60 kilósok között a nyolcaddöntőbe. Harcsa Norbert szintén legyőzte ausztrál ellenfelét, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a 81 kilogrammosok között. Ő ma, míg a másik három magyar holnap lép szorítóba.



További cikkek a témakörből
Jön az NB I 12. fordulója
2013-10-21 - 17:12:56
Szombaton a Debrecen és a Ferencváros hazai pályán, a második helyen álló Diósgyőr idegenben lép pályára. 
A Rába ETO továbbra is százszázalékos
2013-10-22 - 10:27:08
Az élen haladó Rába ETO, Berettyóújfalu, Aramis hármas egyaránt gólzáporos győzelmet aratott a futsal NB I 6. fordulójának hétfői játéknapján
Négy magyarra is lehet szavazni
2013-10-18 - 13:07:04
Hosszú Katinka, Nagy Viktor, Varga Dénes és Bujka Barbara is jelölt a Nemzetközi Úszó Szövetség év legjobbjai szavazásán
Hosszú Katinka tovább gyűjti az érmeket
2013-10-18 - 10:19:42
Hosszú Katinka két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyert Dubajban, a rövidpályás úszó világkupán. A világ- és Európa-bajnok magyar versenyző a múlt hétvégén, Moszkvában három aranyat, négy ezüstöt és három bronzérmet szerzett.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu