A rezsicsökkentés védelméről is szavaz a Ház
2013-10-21 - 11:50:23

A Levegő Munkacsoport szerint ez csak a látszat, súlyos árat fizetünk a kampányfogás miatt

Az Országgyűlés mai ülésén elfogadhatja a kormányoldal rezsicsökkentést védő politikai nyilatkozatát is. Fideszes és kereszténydemokrata képviselők azt írták ebben: a brüsszeli bürokrácia "előbb burkoltan, majd immár nyíltan próbál nyomást gyakorolni" Magyarországra, a rezsicsökkentés eltörlését, visszavonását sürgetve. "A magyar Országgyűlés ezt a nyomásgyakorlást a profitjukat féltő közműszolgáltató cégek érdekében tett lépésnek tekinti, és a leghatározottabban visszautasítja" - rögzíti az a nyilatkozat, amelynek szövege szerint a magyar parlament elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, valamint a csaknem 2,5 millió magyar állampolgár aláírásával megerősített döntését a rezsicsökkentés politikájáról. November 1-jén 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára. A rezsicsökkentés hatására nagyjából 200 milliárd forint maradt a lakosságnál. A zöldek szerint ez csak a látszat, mert ezt máshol kifizetjük, és súlyos árat fizetünk a kampányfogás miatt. Hiszen a tűzifa és szén árának csökkentése következtében többen és többet fűtenének ezekkel az anyagokkal, így jelentősen növekedne a légszennyezés. Ennek hatására a rezsicsökkentés jóval nagyobb terhet róna a társadalomra, mint amennyit az érintett lakosok megtakarítanának az árcsökkenéssel. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a kormány nem szabályozza a tüzelőanyagok minőségét. A szén, kőolaj, földgáz elégetése éghajlatváltozást okoz, és levegőszennyezéssel jár. Ezt az összefüggést már szinte semmilyen szakirodalom, európai uniós dokumentum sem kérdőjelezi meg. Úgy látszik azonban, hogy egy másik összefüggésről is beszélni kell, hiszen a kormány legújabb rezsicsökkentési ötlete láttán felmerül, hogy Magyarországon nem mindenki számára világos azaz alapvető közgazdasági összefüggés, miszerint az alacsonyabb ár magasabb kereslethez vezet. Alapvetően ezen összefüggés miatt tartotta és tartja a Levegő Munkacsoport elhibázottnak az energiaárak csökkentését, illetve szorgalmazza az energiaadók alkalmazását. Tehát ha rövid távon anyagilag valamelyest könnyítene is a szegényeken a tűzifa és a szén, illetve a lignit árának csökkentése, a sok füst miatt nagyon sokan fizetnek majd érte az egészségükkel. Kutatási eredmények valószínűsítik, hogy hosszabb távon az emiatti egészségügyi kiadások, a betegségek és elhalálozások okozta keresetkiesés lényegesen nagyobb veszteséget jelent majd a társadalomnak, mint amennyit a fával és szénnel fűtő emberek megtakarítanak a rezsicsökkentés révén.



További cikkek a témakörből
Újdonságokat hoz novembertől a termőföld védelméről szóló törvény
2013-10-21 - 17:19:09
A hasznosítatlan zártkerti ingatlanokat is kijelölheti az önkormányzat a szociális földprogramban, illetve közfoglalkoztatási programban való részvételre.
A fiatalok ötöde nem tanul és nem is dolgozik
2013-10-21 - 17:28:38
Nem arról van szó, hogy a korosztály ne akarna dolgozni, hanem sokkal inkább arról, hogy szűkültek a lehetőségek. Nehéz állást találni:Ezt jól mutatta az is, mennyi ideig tartott egy fiatalnak, amíg munkát talált. Az látszik, hogy minél magasabb az iskolai végzettség, annál könnyebb lehet az elhelyezkedés.
Újabb 300 millió a polgárőröknek
2013-10-18 - 13:05:34
Háromszázmillió forinttal egészítette ki a kormányzat a polgárőr szövetség idei 700 millió forintos támogatását
Három új ügyben indult eljárás Magyarország ellen
2013-10-18 - 13:03:57


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu