Télen is alkalmazzák a közfoglalkoztatottakat 2013-10-16 - 10:25:31
|
Több mint 200
ezer ember képzéssel, munkával tölti majd a telet - mondta Giró-Szász András
kormányszóvivő
Az idén a magyar gazdaság
teljesítőképességének köszönhetően lehetővé válik, hogy további
munkalehetőséget biztosítsanak a közfoglalkoztatottaknak, így több mint 200
ezer ember képzéssel, munkával tölti majd a telet - mondta Giró-Szász András
kormányszóvivő. A kormány arról is döntött,
hogy a mindennapos testnevelés kapcsán elindul a testnevelő tanárok képzésének
második köre. Újabb ezer tesi tanár vesz részt a központi költségvetés által
finanszírozott továbbképzésen, s újabb iskolák jutnak hozzá a mindennapos
testnevelés programjához szükséges eszközökhöz. Ezen felül arról is döntés
született, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak kötelezően
integrálnia kell a tanuszodákat az oktatásba - mondta Giró-Szász András,
megjegyezve, hogy azokon a településeken, ahol van tanuszoda, ott a köznevelés
keretein belül az általános iskola végére minden tanulót meg kell tanítani
úszni. Giró-Szász András elmondta,
hogy a keddi kormányülésen sok olyan dologról volt szó, amely az emberek
mindennapjait érinti, köztük az adótörvényekről is. Hangsúlyozta, hogy a magyar
adórendszer stabil, ezért amikor arról beszélnek, hogy a kormányzat tovább
egyszerűsítette az adórendszert, kisebb finomításokról van szó. Kedden az
adózás területén számtalan kisebb-nagyobb lépéssel kapcsolatban született
döntés, és az ezzel kapcsolatos további kérdéseket a következő ülésén vitatja
majd meg a kormány - mondta a kormányszóvivő.
|
|