Sem Szalai, sem Dzsudzsák Balázs nem akart nyilatkozni az újságíróknak
2013-10-16 - 10:19:16

Szalai csak annyit mondott az újságíróknak: "Hétfőn már mindent elmondtam, köszönöm, jó éjszakát"

"Nem túl jó játékkal, de győzelemmel zártuk ezt a sorozatot. Igazából reális a harmadik helyünk a csoportban. Nem örülök, de nem tartom lekicsinylendő eredménynek. Az elmúlt napok történései meglátszottak a csapat mostani játékán, és nem csak a hollandok elleni eredményre célzok". Így nyilatkozott a tegnap esti meccs után a megbízott szövetségi kapitány, Csábi József. Tegnap ugyanis a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-át játszott Andorra ellen, de ez nem volt elég ahhoz, hogy kijusson a jövő évi brazíliai világbajnokságra, Románia szerezte meg a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, mivel hazai pályán 2-0-ra nyert Észtország ellen. A meccset követően Szalai Ádám és hozzá hasonlóan Dzsudzsák Balázs sem akart nyilatkozni az újságíróknak. Szalai csak annyit mondott az újságíróknak: "Hétfőn már mindent elmondtam, köszönöm, jó éjszakát". A Dinamo Moszkva magyar szélsője pedig annyit közölt, az andorraiak elleni meccsről nincs véleménye. Csábi József megbízott szövetségi kapitány azt mondta, az elmúlt napok eseményei, különösen a múlt pénteken Hollandiában elszenvedett 8-1-es vereség után a válogatott közössége nem az volt, mint egy héttel korábban. A szakember hangsúlyozta, azt a feladatot kapta, hogy péntektől keddig vezesse a csapatot, így a jövővel kapcsolatban úgy érzi, nem neki kell nyilatkoznia.



További cikkek a témakörből
Mogyoródon a német túraautó-bajnokság!
2013-10-17 - 10:19:23
A Hungaroring is bekerült a német túraautó-bajnokság jövő évi versenynaptárába
Guus Hiddink, mint kapitány?
2013-10-17 - 10:20:54
Sajtóhírek szerint Guus Hiddink is jelölt lehet
Nehezen győzött a válogatott, a harmadik helyen végeztek a mieink
2013-10-16 - 10:17:45
Magyarország-Andorra 2-0 lett
Szalai Ádám kipakolt
2013-10-14 - 15:06:47
Szalai Ádám hozzátette, nem ért egyet azokkal, akik a sikertelenséget a körülményekre vagy éppen a pénztelenségre fogják: "Annyira le vagyunk maradva a képzésben, hogy az valami elképesztő. Az elszántság és a fejlődni akarás hiányzik, aki tanulni akar, az nézze meg, hogyan működnek az európai topcsapatok. Ebből fog a magyar válogatott élni, nem most, 25-27 évesen fogunk megtanulni futballozni."

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu