Nehezen győzött a válogatott, a harmadik helyen végeztek a mieink
2013-10-16 - 10:17:45

Magyarország-Andorra 2-0 lett

A magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki a jövő évi brazíliai világbajnokságra, ugyanis utolsó selejtezőmérkőzésén hiába győzte le 2-0-ra Andorrát a Puskásban, Románia szerezte meg a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, mivel hazai pályán 2-0-ra nyert Észtország ellen. A támadások döcögősek voltak, az átütő erőt nem lehetett érezni a nemzeti csapaton, ezt a közönség két alkalommal is hangos "Ébresztő, ébresztő!" rigmussal jelezte. A máskor zsúfolásig megtelt "B-középben" ezúttal körülbelül 120-150 néző foglalt helyet. A csapat irányításával ideiglenesen megbízott Csábi József vezette együttes nagyon nehezen tudta feltörni az andorraiak zárt védekezését, a gólok a második félidőben születtek, előbb Nemanja volt eredményes, majd Lima öngóljával alakult ki a végeredmény. A román és a magyar siker mellett a törökök Isztambulban kikaptak 2-0-ra a legutóbb vb-ezüstérmes és már a játéknap előtt csoportgyőztesként vb-résztvevő hollandoktól, így a magyarok harmadik helyen zártak a csoportban. Magyarország-Andorra 2-0 lett.



További cikkek a témakörből
Sem Szalai, sem Dzsudzsák Balázs nem akart nyilatkozni az újságíróknak
2013-10-16 - 10:19:16
Szalai csak annyit mondott az újságíróknak: "Hétfőn már mindent elmondtam, köszönöm, jó éjszakát"
Mogyoródon a német túraautó-bajnokság!
2013-10-17 - 10:19:23
A Hungaroring is bekerült a német túraautó-bajnokság jövő évi versenynaptárába
Szalai Ádám kipakolt
2013-10-14 - 15:06:47
Szalai Ádám hozzátette, nem ért egyet azokkal, akik a sikertelenséget a körülményekre vagy éppen a pénztelenségre fogják: "Annyira le vagyunk maradva a képzésben, hogy az valami elképesztő. Az elszántság és a fejlődni akarás hiányzik, aki tanulni akar, az nézze meg, hogyan működnek az európai topcsapatok. Ebből fog a magyar válogatott élni, nem most, 25-27 évesen fogunk megtanulni futballozni."
Hosszú Katinka remekelt
2013-10-14 - 11:23:42
Két számban győzött, emellett egy ezüstöt és egy bronzot is szerzett

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu