Eltörölnék az előzetes letartóztatás felső határát
2013-10-09 - 17:57:41

Emellett 60 napban maximalizálnák a szakértői vélemények elkészítésének határidejét és az előzetes letartóztatás bírói elutasítása esetén kötelezővé tennék a lábperec alkalmazását.

Az ároktői banda ügye miatt a Fidesz azt kezdeményezi, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekmények esetében ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának.  Emellett 60 napban maximalizálnák a szakértői vélemények elkészítésének határidejét és az előzetes letartóztatás bírói elutasítása esetén kötelezővé tennék a lábperec alkalmazását.Két héten belül benyújtják az erről szóló törvénymódosítási javaslatot a parlamentnek.    A módosítások értelmében a legalább 15 év szabadságvesztéssel fenyegetett életellenes bűncselekmények esetében törölnék el az előzetes letartóztatás időtartamának jelenlegi, legfeljebb 4 éves felső határát.



További cikkek a témakörből
Foglalkoztatási program indul az 55 év feletti nőknek
2013-10-09 - 18:12:41
Novembertől a programban a támogatás maximum 12 hónapra szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásához, ezért további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.
Orbán Viktor nem tartja meglepőnek, hogy Brüsszelből támadás éri a rezsicsökkentést
2013-10-10 - 10:09:24
Mindig tudtuk, hogy a rezsicsökkentés harcos téma lesz...
Mától dresszkód van a NAV-nál
2013-10-09 - 10:28:00
Mától új rendelet írja elő, hogy a különböző eseményeken és munkaköri szituációkban milyen egyenruha-viselési, illetve öltözködési szabályokhoz kell alkalmazkodniuk a NAV hivatásos állományú tagjainak
Beváltotta a reményeket az e-útdíj
2013-10-09 - 10:26:07
Teljesülni látszik az az éves szinten 150 milliárd forintos bevétel, melyet vártak tőle

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu