Ragaszkodnak az ingyenes készpénzfelvételhez
2013-09-27 - 10:19:00

A Fidesz ragaszkodik az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségéhez - jelentette ki a párt parlamenti frakcióvezetője, aki azt kérte a nemzetgazdasági tárcától, hogy olyan javaslatot készítsen, amelyben legalább havi két ingyenes pénzfelvételt biztosítanak mindenkinek.

A Fidesz ragaszkodik az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségéhez - jelentette ki a párt parlamenti frakcióvezetője, aki azt kérte a nemzetgazdasági tárcától, hogy olyan javaslatot készítsen, amelyben legalább havi két ingyenes pénzfelvételt biztosítanak mindenkinek. Rogán Antal hangsúlyozta, hogy fogyasztói jognak tartja az ingyenes készpénzfelvételt. A politikus szeretné, ha október közepéig a parlament elé kerülne ez erről szóló indítvány. A jogszabályban szigorú feltételeket fognak kikötni arra vonatkozóan is, hogy az ingyenességre hivatkozva ne lehessen megváltoztatni más díjakat, például a bankszámlavezetését - közölte a frakcióvezető.



További cikkek a témakörből
Radics Gigi, Wolf Kati, Oroszlán Szonja is kampányol a női szívekért
2013-09-27 - 10:32:57
Erre hívja fel a figyelmet a Pirosban a nőkért mozgalom, amelyhez három énekesnő is csatlakozott Radics Gigi, Wolf Kati, Oroszlán Szonja:, és közösen elkészítették a Szív dalát, amit persze rádiónk is játszik.   Wolf Kati hisz abban, hogy a zene segít a női szívek megmentésére indított kampányban….
Szeptember 30-ával kerül vissza az államhoz az E.ON gázüzletága
2013-09-27 - 11:19:05
Az áramszolgáltatásnál az állami tulajdonú MVM szerepe erősödni fog, és a cégnek is alkalmazkodnia kell majd ahhoz a szemlélethez, hogy a lakossági szolgáltatások nonprofitok legyenek.
Újabb népegészségügyi kampány indul
2013-09-26 - 10:22:09
"A lépcső lehetőség. Tedd meg az első lépést"
Ma van az Európai Nyelvek Napja
2013-09-26 - 10:20:33
Az Európai Bizottság Közvélemény-kutatás és -elemzés csoportja rendszeresen készít ezzel kapcsolatosan felmérést

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu