Januártól kiszélesíti a kormány a családi adókedvezményt
2013-09-22 - 10:50:53

Azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt.

Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz - jelentette be az emberierőforrás-miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.  Balog Zoltán azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt.
    Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás. Jelezte: most is már 1,1 millióan veszik igénybe a családi adókedvezményt.   Elmondta, az intézkedés pozitív hatását a családok már a januári bér kifizetésekor fogják érezni.    Balog Zoltán példaként azt mondta, ez egy kétgyermekes 100 ezer forintot kereső szülőnél havi 4 ezer forint nettó jövedelemtöbbletet jelent majd. A változás lényegesen nagyobb a három és többgyermekes családok esetében - tette hozzá.



További cikkek a témakörből
Ismét csökkenhet az üzemanyagár
2013-09-22 - 10:56:49
A dízelnél literenként további 2-3 forintos, a benzin esetén pedig legfeljebb 2 forintos árcsökkenés vagy szinten tartás képzelhető el.
Orbán Viktor gratulált Angela Merkelnek: fontos győzelmet aratott a pártja
2013-09-23 - 10:05:06
Az Angela Merkel vezette konzervatívok győztek a németországi parlamenti választáson
Hamarosan a kormány elé kerül a nemzeti vízstratégia
2013-09-22 - 10:46:57
A konkrét intézkedések a jövőre induló Kvassay Jenő-terv részei lesznek
Ferenc pápa elfogadta Áder János meghívását Magyarországra
2013-09-20 - 16:04:26
A mai magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu