Számos probléma tapasztalható a tanévkezdés után
2013-09-06 - 18:16:27

Mendrey László arról is beszélt, hogy vannak olyan iskolák, ahol már most heti 32 tanórát osztottak a tanárokra.  Mint mondta, nem lenne szabad meghatározni azt sem, hogy hol készüljön fel a tanár az óráira, az iskolában vagy otthon.

Számos probléma tapasztalható a közoktatásban a tanévkezdés után is, a tanárok bérezésétől kezdve a tankönyvellátáson át a tanulók 16 óráig való kötelező iskolában tartózkodásáig - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke ma sajtótájékoztatón.   A problémák között említette, hogy az ígért béremelésnek csak 60 százalékát kapták meg a pedagógusok, akiknek alapbére ugyan emelkedik, ám vannak közöttük olyanok, akiknek a jövedelmük csökken, mert a rendszer eltörölte a túlóradíjat, és "ez egyre komolyabb indulatokat szül".  Mendrey László arról is beszélt, hogy vannak olyan iskolák, ahol már most heti 32 tanórát osztottak a tanárokra.  Mint mondta, nem lenne szabad meghatározni azt sem, hogy hol készüljön fel a tanár az óráira, az iskolában vagy otthon.



További cikkek a témakörből
Nem javasolja a Libanonba utazást a Külügyminisztérium
2013-09-07 - 16:54:11
Álláspontjuk szerint a szomszédos Szíria elleni esetleges nemzetközi katonai akció egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat az országban
Buszbaleset Kapuvárnál - Meghalt a győri női kosárcsapat klubigazgatója és vezetőedzője
2013-09-07 - 17:46:24
Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette.
Új büntetés-végrehajtási törvény készül
2013-09-06 - 18:15:08
Új büntetés-végrehajtási törvény készül, mert ma már sem a társadalmi igényeknek, sem az európai uniós normáknak nem felel meg az az 1979-es törvényerejű rendelet, amely alapján a szervezet dolgozik.
Az online pénztárgépek adatátviteli díjának hatósági árassá tételét kezdeményezték
2013-09-06 - 09:36:51
Az érintett vállalkozások költségeinek határt kell szabni, ezt a célt szolgálja az adatátviteli díjak hatósági árassá tételére vonatkozó javaslat

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu