Jó szőlőtermés ígérkezik Tokaj-Hegyalján
2013-08-28 - 13:22:51

Mennyiségben és minőségben is jó szüretet várnak a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken

Mennyiségben és minőségben is jó szüretet várnak a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, a térség legnagyobb borászati és borkereskedelmi társasága, a kizárólag állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház az idén 95-100 ezer mázsa szőlő és 5-6 ezer mázsa aszú felvásárlásával számol - mondta Goreczky Gergely vezérigazgató sajtótájékoztatón. A társaság több mint 1100 hektár területről, mintegy kétezer termelőtől vásárolja fel a szőlőt, és az eddigi évektől eltérően már most, nyár végén nyilvánosságra hozza a felvásárlási árakat - jelentette be a vezérigazgató. Eszerint a sárgamuskotály kilójáért 140 forintot kínálnak, a furmint és a hárslevelű kilójáért pedig mustfoktól függően 90-200 forintot ad a Tokaj Kereskedőház. Az első osztályú aszú felvásárlási ára kilogrammonként 2400 forint. Goreczky Gergely azt is elmondta: a cég kiszámíthatóságot és biztonságot nyújt a hegyaljai termelőknek, akik, mint eddig is, legkésőbb december 15-ig pénzükhöz jutnak.



További cikkek a témakörből
Obama még nem döntött a támadásról, de el akarja rettenteni Damaszkuszt
2013-08-29 - 10:19:20
A CNN hírtelevízió azt állította, hogy az Egyesült Államok nem kíván késlekedni a bizonyítottnak vélt szíriai vegyifegyver-támadás megtorlásával, és ha kell, akár egyedül is cselekszik
A közel-keleti konfliktus nagy hatással lehet a kőolaj árára is
2013-08-29 - 10:22:28
A Brent kőolaj ára akár 150 dollárra is emelkedhet a mostani 116-ról
Feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat
2013-08-28 - 13:15:38
A tűzgyújtási tilalommal nem érintett erdőkben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad
Újabb rezsicsökkentés várható
2013-08-28 - 13:14:25
Németh Szilárd úgy fogalmazott, mivel közszolgáltatásokról van szó, a szektort nonprofit jellegűvé kell alakítani

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu