Tudatosabbak vagyunk hitelfelvételnél
2013-08-27 - 14:13:36

A szakember szerint célszerű lenne egyszerűsített összefoglalót is adni a kölcsönöket felvevőknek

Az elmúlt években tudatosabbá váltak a fogyasztók a hitelek felvételekor az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az egyik hitelintézet közös felmérése szerint. Morvay György, az egyesület elnöke sajtóbeszélgetésen ismertette: a válaszadók 61%-a mondta azt, hogy elolvasta az általános szerződési feltételeket az aláírás előtt. Ennek ellenére több mint 50% találkozott olyan költségekkel, amelyekre nem számított. Ez azt mutatja, hogy a fogyasztók sok esetben nem értik meg a szerződés feltételeit. A szakembere szerint célszerű lenne egyszerűsített összefoglalót is adni a kölcsönöket felvevőknek. Kifejezett előrelépésnek, a pénzügyi tudatosság javulásának tartja az egyesület elnöke, hogy a válaszadók hitelfelvételnél messze a legfontosabbnak a teljes hiteldíj-mutatót tartják. Korábban a törlesztőrészlet összege volt a leglényegesebb a fogyasztóknak, függetlenül attól, hogy a visszafizetés hány évig tart és összességben milyen költségei vannak. A második helyen most is a havi törlesztőrészlet nagysága áll, a harmadik pedig a futamidő hossza. A fogyasztók több mint fele most is azt várja el, hogy papíron, havonta kapjon számlakivonatot. A felmérés szerint azonban 72 százalék a papíralapú számlakivonatról hajlandó lenne lemondani, ha ezzel olcsóbbá tehetné a hitelt.



További cikkek a témakörből
A bankszövetség két javaslatot dolgozott ki a devizaadósok megmentésére
2013-08-27 - 14:14:18
Ezek a forintosítás, a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem kombinációján alapulnak
Már csak a héten lehet a kamarai tagdíjat bevallani
2013-08-28 - 10:09:29
A tagdíj befizetésének pedig két módja lehetséges: vagy átutalással, vagy sárga csekken
Ezer iskolatáskát szeretne megtölteni az Ökumenikus Segélyszervezet
2013-08-27 - 14:10:12
Iskolakezdés együtt! elnevezéssel indított segélyakciót a 1353-as adományvonalán az Ökumenikus Segélyszervezet
Módosult a köznevelési törvény
2013-08-27 - 11:19:18
A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu