Két nagy
rangadó is lesz az OTP Bank Liga 5. fordulójában, mindkettő vasárnapra esik.
Két nagy
rangadó is lesz az OTP Bank Liga 5. fordulójában, mindkettő vasárnapra esik. A program ma este a Kecskemét-Haladás
mérkőzéssel kezdődik, mindkét csapat viszonylag jó rajtot vett, bár a
szombathelyiek neve mellett még csak egy győzelem áll, és ők ezen feltétlenül
változtatni szeretnének. Holnap először két meglepetés csapat
találkozik egymással, bár ez ellentétes előjellel értendő: a Pápa a várakozosok
felül, a Diósgyőr pedig alul szerepel eddig. Az MTK a mindössze egy pontot gyűjtő Pécset
fogadja, a vendégeknek nem számíthatnak könnyű kilencven percre. A tabella utolsó és utolsó előtti helyezettje
egymás ellen lép pályára, azaz úgynevezett hatpontos meccs lesz a Puskás
Akadémia és a Kaposvár találkozója. Vasárnap rendezik a Debrecen és a
Ferencváros összecsapást, amely mindig hatalmas harcot, jó mérkőzést hoz. A Fradi győzelme esetén akár a dobogóra is
felléphet, a Loki pedig a három ponttal visszaugorhat a tabella élére, ahonnan
az előző héten szorult le. Ehhez arra is szüksége lenne, hogy a Videoton
kikapjon Győrött, ahol rendkívül fontos meccset játszik egymással az ETO és a
Vidi.