Megnyílt Moszkvában az első Paprika bolt
2013-07-24 - 16:21:25

Az első, nagyjából kétszáz négyzetméteres alapterületű boltban a szalámik, húsáruk, borok, pálinkák, csokoládék, sörök mellett büfé is működik, ahol tradicionális magyar ételeket kínálnak.

Magyar élelmiszereket árusító bolt nyílt ma Moszkvában Paprika néven, a tervek szerint egy éven belül 10-15 üzletből álló hálózat jön létre Oroszországban - mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.    Hozzátette: a magyar és orosz tulajdonosok által alapított Paprika Kft. minden egymilliónál nagyobb lakosú orosz városban nyit üzletet, amelyeknek egységes arculatuk lesz.    Az első, nagyjából kétszáz négyzetméteres alapterületű boltban a szalámik, húsáruk, borok, pálinkák, csokoládék, sörök mellett büfé is működik, ahol tradicionális magyar ételeket kínálnak.    Fazekas Sándor kiemelte: a magyar agrárpolitika fontos része az oroszországi élelmiszerexport támogatása.  Az oroszországi export 2010 óta folyamatosan emelkedik, évente 20-25 százalékkal nő, az elmúlt negyedévben is hasonló növekedés volt tapasztalható.Ez a dinamikus emelkedés teszi lehetővé azt, hogy egyre több késztermék, minőségi magyar kézműves termék jusson el az orosz piacra, és prémium terméket árusító üzletek nyíljanak - mutatott rá a tárcavezető.    Oroszországban a vásárlók egyébként keresik a magyar élelmiszereket, amelyek ott elismertek, kimagasló érdeklődés mutatkozik a magyar borok, pezsgők és húsáruk iránt.



További cikkek a témakörből
Döntött a kormány a családi adókedvezmény kiterjesztéséről
2013-07-25 - 10:05:34
A kormány a "rugalmas" gyed kérdését szeptember közepén tárgyalja
Ki kell vezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket
2013-07-25 - 10:06:55
Tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel a nemzetgazdasági miniszter
Vizet osztanak a vasútállomásokon
2013-07-24 - 14:29:04
  A MÁV-Start azt javasolja az utasoknak, hogy elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdjék meg utazásukat.
Utolsó lehetőség a gazdáknak, hogy elkezdjék a parlagfű irtását
2013-07-24 - 14:28:04
A hatóságok júliustól büntetik azt, aki elmulasztja a parlagfűirtást. Ennek mértéke az allergiaokozó gyommal fertőzött terület nagyságától függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu