Ki akarják vezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket
2013-07-24 - 14:24:16

Varga Mihály az ügyben tárgyalásokat kezd az érintett bankokkal a „teherviselési szempontokat is figyelembe véve”. A kormány jogi mozgástere széles – mondta.

Ki kell vezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az ügyben tárgyalásokat kezd az érintett bankokkal a „teherviselési szempontokat is figyelembe véve”. A kormány jogi mozgástere széles – mondta.  A devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni – közölte a tárcavezető.  A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet - közölte.



További cikkek a témakörből
Csányi Sándor nem vonul vissza és elárulta, hogy miért adta el OTP részvényeit
2013-07-24 - 14:25:44
Csányi Sándor megerősítette, hogy a múlt heti részvényeladásból származó bevételre az agráripari befektetéseinek finanszírozása miatt van szükség.A bankvezér a találgatásokra reagálva elmondta, jó egészségnek örvend a februári szívműtétje után és nem tervezi, hogy visszavonuljon.
Utolsó lehetőség a gazdáknak, hogy elkezdjék a parlagfű irtását
2013-07-24 - 14:28:04
A hatóságok júliustól büntetik azt, aki elmulasztja a parlagfűirtást. Ennek mértéke az allergiaokozó gyommal fertőzött terület nagyságától függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.
A BÉT teljesítménye függhet attól, hogy...
2013-07-24 - 09:38:12
Enyhe csökkenésre, oldalazásra, stagnálásra számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedésén
A tűzvédelmi előírások fokozott betartására figyelmeztet agrárkamara
2013-07-24 - 09:22:51
A mezőgazdasági erő- és munkagépek állapotának napi ellenőrzése és a tűzvédelmi előírások betartása a kánikulai időjárás miatt elengedhetetlen

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu