Napirenden a devizahitelek ügye és a demográfiai program
2013-07-24 - 09:20:16

A devizahitel-szerződések módosításának lehetőségeiről és a demográfiai programról is tárgyal mai ülésén a kormány

A devizahitel-szerződések módosításának lehetőségeiről és a demográfiai programról is tárgyal mai ülésén a kormány. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hét kedden beszélt arról, hogy a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint azt vizsgálják, hogy a szerződés-kötéskori körülmények alapvető megváltozására hivatkozva miként lehetne jogszabállyal átírni a bankokkal kötött szerződést. Ilyen körülmény elsősorban az árfolyam-különbözet, hiszen nem róható fel az ügyfélnek, ha rajta kívül álló ok, például az árfolyam "elszaladása" miatt válik képtelenné tartozása fizetésére. Az a cél, hogy a gazdasági ésszerűség figyelembevételével minél több devizahitelesnek tudjon segítséget nyújtani a kabinet. A kormányülés másik kiemelt témája a demográfiai program. Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár egy hete azt mondta: a népesedéspolitikai program első eleme az adókedvezmény kiterjesztése mindazokra a családokra, amelyek a jelenlegi kedvezményt nem tudják teljesen visszaigényelni gyermekük, gyermekeik után. Szerepel benne azon egyetemisták, főiskolások támogatása is, akik családot szeretnének alapítani. A javaslat harmadik eleme a rugalmas gyed bevezetése, szabályainak és támogatási rendszerének kialakítása - részletezte Soltész Miklós, további területként említve a szocpol, vagyis az otthonteremtési támogatás kidolgozását, adott esetben bővítését.



További cikkek a témakörből
A tűzvédelmi előírások fokozott betartására figyelmeztet agrárkamara
2013-07-24 - 09:22:51
A mezőgazdasági erő- és munkagépek állapotának napi ellenőrzése és a tűzvédelmi előírások betartása a kánikulai időjárás miatt elengedhetetlen
A BÉT teljesítménye függhet attól, hogy...
2013-07-24 - 09:38:12
Enyhe csökkenésre, oldalazásra, stagnálásra számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedésén
Magyar származású lány lett Miss Jamaica
2013-07-23 - 16:30:19
A magyar származású Gina Hargitay nyerte el a 2013-a Miss Jamaica World címet.
Jelentősen emelkedett a biztosítások díja
2013-07-23 - 16:26:29
Az online biztosítások legnagyobb szeletét adó, személyautók kötelező gépjármű felelősségbiztosításának (kgfb) átlagdíja az első félév végén 16,5 százalékkal magasabb volt, mint az év elején, és év végéig további 5 százalékkal drágulhat 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu