Több mint százezer embernek segíthet az új devizahiteles mentőöv
2013-07-19 - 13:27:43

A kormány a jövő szerdai ülésén már tárgyalhat is a devizahitel-szerződések átírásának lehetőségeiről

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint több mint százezren tartoznak hosszabb ideje bankjuknak. Rajtuk is segíthet a most készülő újabb kormányzati mentőöv. Elsősorban az árfolyamkülönbség miatt vizsgálhatják felül a devizahiteleket - ezt nyilatkozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Reuters hírügynökségnek. Az adós ugyanis nem hibáztatható azért, hogy az árfolyam romlása miatt nem tudja törleszteni hitelét. A Ptk. Pedig lehetővé teszi, hogy a parlament jogszabállyal módosítsa a szerződések tartalmát. A pontos megoldási javaslat még nem ismert. A kormány a jövő szerdai ülésén már tárgyalhat is a devizahitel-szerződések átírásának lehetőségeiről. A Széchenyi Hitelszövetség elnöke szerint nem csak az elmaradással rendelkező hiteladósokra, hanem szinte valamennyi hiteladósra ki kellene terjeszteni ezt a programot. Barabás Gyula hozzátette: úgy gondolja, kisebb-nagyobb áldozatokat már mindenki meghozott, sőt erejükön felül teljesítenek azok is, akiknek egyébként nincsen elmaradásuk. Számukra valóban igazságtalan lehet, hogy ha ebben a programban nem tudnak részt venni - jegyezte meg. A megoldás ugyan kérdéses, ám annak több milliárdos költségeit valakinek állnia kell. Szakértők szerint várhatóan a bankok mellett az állam is kiveszi majd a részét a terhekből.





További cikkek a témakörből
Megkezdődött a magyar dinnye promóciója
2013-07-19 - 15:10:31
Három éve kezdődött a magyar dinnye népszerűsítése, és az elmúlt évek munkája meghozta eredményét
Új közszolgálati szellemiség kialakítása a cél
2013-07-19 - 16:17:19
2800 leendő kormányablak-ügyintéző fejezte be a képzést és tett záróvizsgát július közepéig
Az árfolyamkülönbség miatt vizsgálhatják felül a devizahiteleket
2013-07-19 - 10:48:30
A Széchenyi Hitelszövetség szerint a segítséget minden devizahitelesre ki kellene terjeszteni.A megoldás ugyan kérdéses, ám annak több milliárdos költségeit valakinek állnia kell. Szakértők szerint várhatóan a bankok mellett az állam is kiveszi majd a részét a terhekből.
Diákok csomagolják a tankönyveket
2013-07-19 - 10:45:02
A fizetés határideje augusztus 15. Jelentős újdonság, hogy egységesen szállítják ki a tankönyveket. Így mindenki időben kapja meg azokat, nem lesznek késések elszámolási viták miatt, amelyekbe korábban az iskolák, az önkormányzatok, vagy a terjesztők keveredtek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu