Pedagógusbér-emelés: rendelkezésre áll a költségvetési fedezet
2013-07-11 - 10:13:15

A pedagógus bértábla részleges bevezetésének idén 40-45 milliárd, jövőre 170-180 milliárd forint bruttó hatása van a költségvetésre

A pedagógus bértábla részleges bevezetésének idén 40-45 milliárd, jövőre 170-180 milliárd forint bruttó hatása van a költségvetésre. Erre rendelkezésre áll a szükséges fedezet - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter tegnap jelentette be, hogy átlagosan 34%-kal emelkedik több mint százötvenezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jétől. A tervezett teljes béremelésének 60%-a idén, a többi 40% 2017-ig évente 10%-os emeléssel valósul meg. Varga Mihály leszögezte: a május 10-i kormányzati döntéssel, valamint a júniusban előterjesztett, júliusban elfogadott egyenlegjavító intézkedésekkel együtt a magyar költségvetés biztosít arra fedezetet, hogy ez a pedagógus bértábla ezekkel az arányokkal el tudjon indulni. A pedagógusokkal szemben jelentős elmaradást kell pótolni, hiszen "az uniós tagországokkal való összehasonlítás azt mutatja, hogy a pedagógusok a feladataikhoz viszonyítva rosszabb bérhelyzetben voltak, mint akár a többi közép-európai országban, mondta. A lépcsős bevezetés a költségvetés számára többletterhet nem jelent.



További cikkek a témakörből
Már 1500 rászoruló családnak segített a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Hitel-S programja
2013-07-11 - 10:15:24
A 2009-ben indult kezdeményezés fizetési nehézségekkel küzdő, eladósodott családoknak kínál szakmai segítséget 
Véget ért a bringázz a munkába program
2013-07-11 - 10:20:39
Az adatok alapján a 8000 résztvevő 1,6 millió kilométert tekert, és 2053 vállalat csatlakozott a mozgalomhoz
Gázkészülék-felülvizsgálat: törvénymódosítás biztosítja majd, hogy ennek díját ne hárítsák át a fogyasztókra
2013-07-11 - 10:07:08
Januártól már indulnak is az ellenőrzések, és ha a lakók nem teszik meg a szükséges lépéseket, akkor súlyos bírságot is kaphatnak
Megmaradnak a kisboltok, csak változtatniuk kell!
2013-07-10 - 17:24:27
Tízezer embert kérdeztek meg Európa-szerte, és kétharmaduk szerint az árak, a tisztaság, a biztonság és a kényelmes megközelítés a legfontosabb tényezők a vásárlás helyének kiválasztásánál.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu