Sok változást okoz az új Ptk.
2013-07-07 - 11:51:12

Sok jogszabály módosul a jövő év március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt, változás lesz például, hogy ingyen lehet majd hozzájutni csoportosított céginformációhoz, a volt cégvezető pedig kötelezhető lesz arra, hogy a csődeljárás során ki nem elégített követeléseket maga fizesse meg

A kormány honlapján megjelent törvénytervezet sorra veszi a módosítandó törvényeket. A csődtörvény módosítása kimondja: ha a felszámolás során a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg alapján nem jut pénzéhez minden hitelező, akkor képbe kerül a korábbi ügyvezető. Az ő felelősségének megállapítását bármely hitelező, vagy - az adós nevében - a felszámoló is kérheti a bíróságtól.

A cégtörvény részletesen szól a vezető tisztségviselő eltiltásáról. A cégbíróság eltiltja ettől a pozíciótól azt, akinek felelősségét a felszámolási - vagy kényszertörlési - eljárás során, ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította. További feltétel, hogy az illető a fizetési kötelezettségét nem teljesítette.

Az eltiltás alatt álló személy nem szerezhet gazdasági társaságban többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, vagy egyéni cég tagjává, továbbá nem lehet cég vezető tisztségviselője sem. Az eltiltás öt évre szól.

Az ügyvéd, csak akkor hitelesítheti automatikusan a cég képviselőjének aláírás mintáját, ha őt személyesen ismeri. Ellenkező esetben az ügyvéd megkeresi a személyi adat- és lakcímnyilvántartást, a járművezetői engedély-nyilvántartást, az útiokmány-nyilvántartást, illetve a központi idegenrendészeti nyilvántartást.

Szintén a cégtörvény mondja ki, hogy a csoportosított céginformációkhoz ingyenesen lehet hozzájutni. Ilyen valamely jogi személy - vagy egyéb szervezet - cégtulajdonosi minőségére, képviseleti jogosultságára vonatkozó adat, továbbá az is, hogy egy magánszemély mely cégeknél lát el vezető tisztséget vagy felügyelőbizottsági tagságot.

Jelenleg ilyen információhoz csak a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, és más hivatalos szerv juthat hozzá. Más információkérő csak akkor juthat hozzá csoportosított adatokhoz, ha azok a törvényben biztosított jogai gyakorlásához vagy törvényes érdekei védelmében szükségesek. Ekkor az információkérőnek az érintettek hozzájárulását igazolnia kell.



További cikkek a témakörből
Ma vesznek végső búcsút Horn Gyula volt miniszterelnöktől
2013-07-08 - 11:07:51
Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el
Szerdán dönt a kormány a pedagógusok béremelésének részleteiről
2013-07-08 - 12:09:17
Összességében átlagosan több mint 40%-os keresetnövekedést könyvelhetnek majd el a pedagógusok
A hétvégétől hosszabb lesz a kamionstop
2013-07-05 - 17:14:13
A korlátozás időszakos meghosszabbítása augusztus 31-ig tart
A vártnál nagyobb az érdeklődés az olcsó jegybanki hitelek iránt
2013-07-05 - 09:12:02
Az előzetes várakozásokkal szemben rengeteg cég jelentkezett a bankoknál, hogy szeretne kapni az olcsó jegybanki hitelből. Van olyan bank, ahol háromszor annyi az igény, mint amennyi pénzt ki tudnak osztani.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu