Fogyasztóvédelmi visszaéléseket követnek el külföldiekkel szemben
2013-06-24 - 17:18:16

A szóvivő beszélt arról is hogy ebben az időszakban megnő a rendezvények száma, megjelennek az ugrálóvárak, csúszdák és óriáskerekek, melyek üzemeltetésének szigorú feltételei vannak. Megemlítette: a nyáron körülbelül 400 kollégájuk fog ellenőrzéseket végezni. Igyekeznek elsősorban az idegenforgalmi szempontból frekventált helyekre eljutni a nyári ellenőrzések kapcsán.

Fogyasztóvédelmi visszaéléseket követnek el külföldiekkel szemben – nyilatkozta dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője műsorában, a főszezoni fogyasztóvédelmi ellenőrzések megkezdése kapcsán.  Ez nemcsak a vendéglátóegységekre igaz, hanem a taxiszolgáltatásra is. Ezért fontos, hogy a felügyelőik idegen nyelven is elvégezzék a próbavásárlásokat.  A szóvivő beszélt arról is hogy ebben az időszakban megnő a rendezvények száma, megjelennek az ugrálóvárak, csúszdák és óriáskerekek, melyek üzemeltetésének szigorú feltételei vannak. Megemlítette: a nyáron körülbelül 400 kollégájuk fog ellenőrzéseket végezni. Igyekeznek elsősorban az idegenforgalmi szempontból frekventált helyekre eljutni a nyári ellenőrzések kapcsán. >>>   Vendéglátóipari egységeknél elsősorban az ártájékoztatásra, nyugtaadásra koncentrálnak, további cél a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése. A fesztiválokon, rendezvényeken vizsgálják a mutatványos berendezések működtetésére szóló szigorú előírás betartását, a szükséges dokumentációk meglétét.A kiemelkedő összegű éttermi számlákkal kapcsolatosan a hatóság azt ellenőrzi majd, hogy megfelelő volt-e a tájékoztatás.



További cikkek a témakörből
Jön az újabb levél Orbán Viktortól
2013-06-25 - 10:09:56
Levélben tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnök a lakosságot a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről
Negyvenkét előterjesztés szerepel a kormány őszi törvényalkotási programjában
2013-06-25 - 10:14:45
A kabinet a jövő évi költségvetés és az azt megalapozó törvények szeptemberi benyújtásával és decemberi elfogadásával számol
Míg elsőben a hittan, addig ötödikben az erkölcstan népszerűbb
2013-06-24 - 17:11:38
Az ötödikes diákok számára vonzóbb az erkölcstan, mint a hittan. Szeptembertől a gyerekek 58 százaléka fog erkölcstant, 42 százaléka pedig hittant tanulni az általános iskolák ötödikes évfolyamán – tájékoztatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.
Nem divat a netes szállásfoglalás
2013-06-24 - 15:16:20
A gyakori internetezők 60 százaléka minden alkalommal utánanéz a világhálón a lehetséges szállásoknak, kétharmaduk az úti céllal kapcsolatos információk beszerzésére is használja a webet.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu