Az árvíz utáni helyreállítás a következő feladat
2013-06-16 - 09:57:00

Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár", most a helyreállítás a következő feladat - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Mohácson.

. A kormányfő a városi kompkikötőnél tartott, az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország egy magabiztos és cselekvő ország képét mutatta az árvíz idején, a védekezés is egy magabiztos, cselekvő ország teljesítménye. "A veszély elhárításához három dologra: összefogásra, jó szervezettségre és szakértelemre volt szükség" - tette hozzá Orbán Viktor, és köszönetet mondott a munkálatokban részt vett hivatásosoknak, vízügyi szakembereknek, önkénteseknek, a védekezők ellátásában részt vevőknek és a sajtó munkatársainak is. Összefoglalásként elmondta: 36 780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél, de a gátaknál dolgozók száma ennél jóval nagyobb volt. A védekezés során 10 179 000 homokzsákot és

242 500 köbméter homokot használtak fel. Az árvíz által közvetlenül veszélyeztetett emberek száma 206 ezer volt, közülük a szervezett védekezésnek köszönhetően csak 1570 embert kellett kitelepíteni - jegyezte meg. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a védekezés irányítását 81 településen vette át az állam az önkormányzattól, s mind a 64, veszélyes anyaggal dolgozó Duna melletti üzemet sikerült megvédeni, ezen létesítményekből szennyező, fertőző anyag nem került a vízbe. A kormányfő kiemelte a búvárok teljesítményét, összesen ezer órát töltöttek a víz alatt, hogy javítsák a gátakat. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy bár a "nagy víz kiment az országból", figyelni kell Szerbiára, mert ott van a védekezésnek egy olyan szakasza, ahol ha baj lesz, egy öblözetben "több mint tíz településünk" is nehéz helyzetbe kerülhet. Orbán Viktor megjegyezte, hogy még Magyarországon is van egy-két pont, ahol sürgősek a teendők. Példaként hozta fel Dunaszekcsőt, ahol pénteken éjszaka is mintegy százan dolgoztak a védművek megerősítésén, és Mohácsot, amelyet szintén sikerült megvédeni, és ahol két-három héten belül megoldhatják az árvíz következményeként fellépő szennyvíz-elvezetési problémát.



További cikkek a témakörből
Új foglalkoztatási program indul fiataloknak
2013-06-17 - 11:51:16
Ennek során a 7. és 8. osztályba járók, valamint a 8. osztály és a szakiskola első évfolyamának tanulói ösztöndíjat kapnak, amely havonta 10 ezer és 18 ezer forint közötti összeg lehet
Július 1-jén indul a BÉT új kategóriarendszere
2013-06-17 - 11:52:12
Jön a prémium, a standard és a "T" kategória is a technikai bevezetéssel tőzsdére lépő cégeknek
Több mint hétezer fiatalnak segített a kormány munkahelyének megtalálásában, megőrzésében
2013-06-16 - 09:53:42
A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében- mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára
Július 1-jén indul a BÉT új kategória rendszere
2013-06-16 - 09:48:03
Július 1-jén lép életbe a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új kategóriarendszere a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására - közölte a BÉT.  A prémium kategóriába a legszigorúbb kritériumoknak és szabályoknak megfelelő cégek kerülhetnek be, míg a következő, standard kategóriába kerüléshez kevesebb feltételnek kell megfelelni.     Lesz egy harmadik, "T" kategória is a technikai bevezetéssel - azaz nyilvános részvényértékesítés nélkül - tőzsdére lépő cégek számára.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu