Július 1-jén indul a BÉT új kategória rendszere
2013-06-16 - 09:48:03

Július 1-jén lép életbe a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új kategóriarendszere a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására - közölte a BÉT.  A prémium kategóriába a legszigorúbb kritériumoknak és szabályoknak megfelelő cégek kerülhetnek be, míg a következő, standard kategóriába kerüléshez kevesebb feltételnek kell megfelelni.     Lesz egy harmadik, "T" kategória is a technikai bevezetéssel - azaz nyilvános részvényértékesítés nélkül - tőzsdére lépő cégek számára.

Azok a jelenlegi "B" kategóriában szereplő cégek, amelyek technikai bevezetéssel kerültek a tőzsdére és augusztus 31-ig nem hajtanak végre nyilvános részvényértékesítési tranzakciót, 2013. október 1-jétől a "T" kategóriában folytathatják tőzsdei pályafutásukat.
    A prémium és standard kategóriában szereplő cégek egy külön erre a célra készült logót is használhatnak majd. A tőzsde szándéka szerint ezzel a presztízsértékű logóval megkülönböztethetik magukat a magyar vállalati szektor többi szereplőjétől, rámutatva a tőzsdei léttel járó kiemelt és transzparens működésükre.
    Az átalakítás célja egyrészt a tőzsdei kategóriák átláthatóbbá tétele a befektetők számára, másrészt a Közép-Európai Tőzsdecsoportba (CEESEG)  tartozó tőzsdék (Budapest, Bécs, Ljubljana, Prága) kiemelt és standard szegmensébe tartozó részvényeinek bevezetési és forgalomban tartási szabályainak harmonizálása.
    Az új kategória elnevezések július 1-jén lépnek életbe, azonban a BÉT az új kategóriákkal járó többlet kötelezettségeket jelentő új rendelkezések bevezetését későbbre halasztja. Így például a prémium szegmens esetében az angol nyelvű tájékoztatás jövő évtől lesz kötelező, míg a várható társasági eseményeket összefoglaló naptárt első ízben a 2014-ben induló üzleti évre vonatkozóan kell majd elkészíteni.
    A prémium kategóriába a jövőben már csak törzsrészvényeket lehet bevezetni, elsőbbségi részvényeket nem. További változás, hogy már a bevezetéskor el kell készíteni és közzétenni a Felelős Társaságirányítási Jelentést.
    A standard kategóriában a szabályok a jelenlegi B kategória szabályaihoz képest változatlanok.



További cikkek a témakörből
Több mint hétezer fiatalnak segített a kormány munkahelyének megtalálásában, megőrzésében
2013-06-16 - 09:53:42
A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében- mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára
Az árvíz utáni helyreállítás a következő feladat
2013-06-16 - 09:57:00
Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár", most a helyreállítás a következő feladat - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Mohácson.
Orbán Viktor szerint nagyszerű teljesítmény volt a védekezés
2013-06-14 - 10:26:14
A kormányfő szólt továbbá arról: nem zárható ki, hogy Magyarország európai uniós forrásokat is megszerez majd a kárelhárítás költségeire.
Kezdődik a VAKÁCIÓ!
2013-06-14 - 10:20:58
A Táboroztatók Országos Egyesülete a honlapján (toe.hu) akkreditált adatbázist hozott létre, így a gyerekek és a szülők típusonként kereshetnek a szervezet által jóváhagyott táborok között.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu