Összevonják az önkormányzati krízissegélyeket
2013-05-28 - 10:25:42

Január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást – így döntött az Országgyűlés

Január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást – így döntött az Országgyűlés. A jogszabály szerint jövőre önkormányzati segély néven egységesül az átmeneti és a temetési segély, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. A jogosultság jövedelemhatára a mindenkori nyugdíjminimum 130%-a, azaz jelenleg 37 ezer 50 forint lehet. Azok kaphatnak tehát segélyt, akiknél az egy főre számított családi jövedelem nem éri ezt el. Önkormányzati segélyben elsősorban azokat részesíthetik, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező nem várt többletkiadások - betegség, haláleset, illetve gyermekneveléssel összefüggő kiadások - miatt segítségre szorulnak. Az összevonás előnye lehet, hogy csökkennek az adminisztrációs terhek, az állampolgároknak ugyanis csak egyszer kell benyújtaniuk kérelmüket.



További cikkek a témakörből
Jövő júliustól elektronikussá válnak az anyakönyvi eljárások
2013-05-28 - 10:33:45
Az eddig használt rendszert 2014. július 1-jétől felváltja az egységes rendszerű, az egész országra kiterjedő elektronikus anyakönyvezés
Keresik Magyarország példaképét
2013-05-28 - 15:11:23
Jelölni a joembertkeresunk.hu honlapon lehet.
Bármikor választható lesz az árfolyamgát
2013-05-28 - 10:22:12
Eredetileg május 31-ig lehetett volna választani az árfolyamgátat
Döntött a parlament az e-útdíjról
2013-05-28 - 10:21:28
Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július 1. után

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu