A használatarányos útdíjról is dönt ma az Országgyűlés
2013-05-27 - 11:08:42

Az Országgyűlés mai ülésén a használatarányos útdíj bevezetéséről is szavaz

Az Országgyűlés mai ülésén a használatarányos útdíj bevezetéséről is szavaz. Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek. A határozathozatalok során a képviselők dönthetnek az idei agrárgazdasági jelentés elkészítésének mikéntjéről, az önkormányzati segélyek egységesítéséről, és az elektronikus anyakönyv kialakításáról. Végleges formát ölthet a használatarányos útdíjról szóló javaslat is, az új rendszer tarifatáblázatát azonban majd kormányrendelet határozza meg. A kormány egyébként várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben. Ezt Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára jelentette be a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete által rendezett fórumon. Elmondta, hogy még nem zárultak le a tárgyalások a kompenzációs csomagról, a kormány első olvasatban tárgyalta a javaslatot, amelyről várhatóan a héten születik döntés, a parlament pedig már a nyári ülésszak vége előtt elfogadhatja. A csomag fő eleme az lenne, hogy a súlyadót az európai uniós minimumra csökkentik, vagyis a jelenlegi 1240 forintról 850 forintra, 100 kilogrammonként évente. A használatarányos útdíj megfizetésére kötelezett fuvarozók június közepétől regisztrálhatják járművüket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. honlapján, így egyszerűbb lesz az útdíj fizetése július elsejétől. Az e-útdíjat július 1-től háromféleképpen lehet megfizetni: fedélzeti eszközzel flottakövetési szolgáltató segítségével, vagy szintén fedélzeti eszközzel Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás szolgáltatón keresztül, vagy előre megváltott viszonylati jeggyel. A fizetést elmulasztóknak várhatóan több száz eurós bírsággal kell számolniuk.



További cikkek a témakörből
Csökkennek a vonatjegyek a lassú vonalakon
2013-05-27 - 16:08:42
Az utasok első lépésben összesen 89 vonatra válthatnak az országos tarifánál 15 százalékkal olcsóbb regionális menetjegyet vagy regionális bérletet idén nyártól.
Döntött a parlament az e-útdíjról
2013-05-28 - 10:21:28
Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július 1. után
Elindult a \"T.E.S.I. - Mindenki testnevelése\" projekt
2013-05-26 - 09:52:46
    A projekt nyomán "létrejön egy modern, korszerű, gyermek- és élményközpontú, esélyegyenlőséget biztosító iskolai testnevelés-módszertan", illetve sor kerül a fizikai állapot új, egészségközpontú mérési és értékelési rendszerének kialakítására is
Kifizetik a pedagógusoknak az állami átvétel előtt megállapított, béren kívüli juttatásokat
2013-05-24 - 16:18:45
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy összegben kifizeti a pedagógusoknak az oktatási intézmények állami fenntartásba vételét megelőzően megállapított, béren kívüli juttatások időarányos részét

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu