Új típusú vagonokkal kedvez a MÁV a bicikliseknek
2013-05-20 - 09:31:11

Tavaly csaknem 360 ezren utaztak kerékpárral vonaton, ami több mint 10 százalékos növekedés az előző évi adathoz képest. A vasúttársaság ezért úgy döntött, felújít több bicikliszállító vagont

Ungvári Csaba, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta : a három nagy és öt közepes befogadóképességű kocsit 100 millió forintból korszerűsítették.A nagy kapacitású vagonokra általában a tavak környékén – a Balatonnál, Fertő tónál, Tisza-tónál – van igény. A felújított kerékpárszállító kocsikban a korábbinál egyszerűbben lehet rögzíteni a bicikliket, a kerékpár tulajdonosa pedig közvetlenül a járművével szemben egy lehajtható ülésen utazhat. A MÁV hálózatán egyébként közel 300 olyan motorvonat, illetve kocsi közlekedik, amelyben lehetőség van bicikliszállításra.



További cikkek a témakörből
Ismét pályázhatnak doktoranduszok és doktorjelöltek a Nemzeti Kiválóság Programba
2013-05-20 - 09:36:56
    A közleményben kitértek arra is, hogy a már ismert Apáczai Csere János Doktoranduszi Ösztöndíj és a Jedlik Ányos Doktorjelölti Ösztöndíj mellett, most először jelentek meg új kategóriaként a külföldi oktató-kutatói (John von Neumann Nemzetközi Ösztöndíj) felhívások.
Tíz százalékra emelhetik a trafikok garantált profitját
2013-05-21 - 09:33:25
Az eredetileg elfogadott 4%-ról tízre emelheti a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés mai ülésén
Évkönyv készül a stabil magyar kkv-król
2013-05-20 - 09:27:55
A kiadvány 12 ágazatra bontva a gazdaságot, összesen több mint 100 kategóriában mutatja be a 3000, üzletileg stabil, fizetőképes, megbízható kis- és közepes vállalatot. 
Iskolarendőrség kezdi meg munkáját
2013-05-17 - 17:24:27
Iskolarendőrség kezdi működést a kiemelten veszélyeztetett iskolákban - jelentette be ma a belügyminiszter

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu