A diákokra és a nyugdíjasokra is vonatkozik a bevallási határidő
2013-05-17 - 11:06:33

Az adóhatóság kéri, hogy minden tanuló, hallgató vegye számba tavaly szerzett jövedelmét és - ha szükséges - az említett határidőig készítse és küldje el személyi jövedelemadó bevallását.  

A május 21-i szja-bevallási határidő életkortól független, így nem mentesülnek alóla a nyugdíjasok és a diákok sem, de azoknak nem kell adót fizetniük és bevallást sem kell készíteniük, akiknek 2012-ben kizárólag a nyugdíjuk volt az egyetlen jövedelemforrásuk, illetve nem szereztek adóköteles jövedelmet- hívja fel a figyelmet a NAV.    Május 21-ig annak a magánszemélynek kell bevallást benyújtania, akinek 2012-ben adóköteles jövedelme volt és nem a munkáltatója vagy a NAV készíti el a bevallását.    Az adóhatóság honlapján közölte: a legfontosabb annak tisztázása, hogy a szerzett bevétel adóköteles-e.  Ebben a munkáltatói, kifizetői igazolások tudnak elsődlegesen segíteni, amelyeket január 31-ig kellett megkapnia minden magánszemélynek. Elsődlegesen az ebben szereplő adatokat kell a személyijövedelemadó-bevallás kitöltésekor a magánszemélynek figyelembe vennie.  A NAV a felsőoktatási intézményekhez eljuttatott egy felhívást arról, kik azok, akiknek a 2012-ben szerzett jövedelmeiről, adókötelezettségéről számot kell adniuk.  Az adóhatóság kéri, hogy minden tanuló, hallgató vegye számba tavaly szerzett jövedelmét és - ha szükséges - az említett határidőig készítse és küldje el személyi jövedelemadó bevallását.    Az adószakmai szóvivő figyelmeztet: annak a diáknak kell szja bevallást készítenie, aki 2012-ben például hallgatói munkadíjat kapott. Aki iskolaszövetkezet, diákszövetkezet keretében végzett munkát, és nyáron mindössze egy napot dolgozott. Amennyiben a fizetendő adó nem éri el a 100 forintot, akkor azt nem kell megfizetni, de a bevallást ettől függetlenül be kell nyújtani.



További cikkek a témakörből
Változik a menetrend Pünkösdkor
2013-05-17 - 11:15:41
A vonatok vasárnap ünnepnapi, hétfőn pedig vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
Felére csökkenhet a kéményseprés maximális ára
2013-05-17 - 16:06:46
A kéményseprés maximális árának felére csökkentését javasolja a Fidesz
Kezdődik a szúnyogírtás Debrecenben
2013-05-17 - 10:58:16
Az irtás Debrecen közigazgatási területén – 5000 hektáron – valósul majd meg május 21- én és 22-én.
A kormány nem tágít trafikügyben
2013-05-17 - 10:56:50
A témáról folyó vitát a kormányfő politikainak tartja, miközben a listán egyébként százas nagyságrendben vannak baloldaliak. Ha egyébként egyszer politikai szempontok alapján szeretnénk dönteni – tett hozzá – a lajstromban egyetlen baloldali sem lenne. Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy 200 alatt van azoknak a trafikosoknak a száma, akik pályáztak, de nem nyertek. Ők kapnak majd kárpótlást.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu