Megjelent a debreceni Intermodális Központ Tervpályázata
2013-05-06 - 17:30:59

A projekt célja, a Debrecenben és agglomerációjában élő lakosok, valamint a városba látogatók közlekedési körülményeinek fejlesztése

Több mint 760 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert Debrecen Város önkormányzata a vasútállomásra vagy annak helyére tervezett Intermodális Közösségi Közlekedési Központ tervezésére.  A projekt célja, a Debrecenben és agglomerációjában élő lakosok, valamint a városba látogatók közlekedési körülményeinek fejlesztése, az utazási idő rövidítése, és az összes tömegközlekedésben résztvevő jármű egy helyre való csoportosítása.   Április végén megjelentették az erre vonatkozó tervpályázatot is, a beérkezett pályaművek díjazására pedig csaknem 170 millió forint áll az önkormányzat rendelkezésére. A részletekről Pajna Zoltánt, Debrecen alpolgármesterér kérdeztük:



További cikkek a témakörből
Vonzóbbá vált a tanárképzés?
2013-05-06 - 17:34:20
Ebben annak a visszatükröződését sejtik, hogy a fiatalok megértették, ez olyan pálya, amire érdemes jönni.  
Drágul az ásványvíz, az üdítő
2013-05-06 - 17:36:41
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kisboltok nem alkalmasak jelenleg a betétdíjas rendszer kiterjesztésére.
690 milliárdot osztanak ki agrártámogatásként
2013-05-06 - 17:27:26
A legnagyobb tétel a területalapú támogatás, amelyre május 15-ig adhatják be az igényeiket szankciómentesen a gazdák 
Zökkenőmentes a családtámogatások megállapítása és kifizetése
2013-05-06 - 17:25:48
A március 22-e után benyújtott igényeket a Magyar Államkincstár feldolgozta. Azokban az esetekben, amikor az ellátás megállapítható volt, illetve benyújtáskor hiánytalanok voltak az igényléshez szükséges papírok, az utalások szintén rendben (május 2-ával) megtörténtek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu