A gyermekek védelme miatt módosul a KRESZ
2013-03-25 - 16:07:39

A jövőben egy álló gyermekszállító busz mellett legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnának el a járművek, és ez a sebesség lenne kötelező ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre.

A jövőben egy álló gyermekszállító busz mellett legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnának el a járművek, és ez a sebesség lenne kötelező ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre - ezt is tartalmazza a közúti közlekedés szabályait módosító kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.    A jelenlegi szabály úgy szól, hogy ha a "gyermekszállítás" táblával megjelölt autóbusz vagy iskolabusz az úttesten áll, és használja a vészvillogóját, akkor az a gyermekek be- és kiszállását jelzi. Ilyenkor a járművet kikerülni vagy az autóbusz mellett elhaladni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad.    Az új szabály szerint az ilyen busz mellett csak 30 kilométeres óránkénti sebességgel szabad elhaladni. További szigorítás az, hogy ha az úttest nem alkalmas párhuzamos közlekedésre, akkor a busz mellett legalább 2 méteres távolságot tartva kell elhaladni.    A jövőben lakott területen belül, a megállóból való kiálláskor nemcsak az autóbusznak, hanem az iskolabusznak és a gyermekeket szállító busznak is elsőbbsége lesz.    Kiegészül a KRESZ egy másik, 30 kilométeres sebességkorlátozással is. Ha "gyerekek léphetnek az úttestre" piros keretű, háromszög alakú tábla áll az úton, akkor az alatta, kiegészítő táblán szereplő távolságon belül csak ekkora sebességgel lehet hajtani.    A módosítás várhatóan május 1-jén lép majd hatályba.



További cikkek a témakörből
Döntöttek: május végéig lehet belépni az árfolyamgátba
2013-03-26 - 11:05:09
Május 31-ig meghosszabbította az árfolyamgát igénylésének határidejét ma az Országgyűlés
Törvényesen lehet aláírásokat gyűjteni lakásokban
2013-03-26 - 11:05:54
Rögzítették, hogy munkaszüneti napokon vagy gazdasági célból nem lehet felkeresni az állampolgárokat otthonukban
A benzin drágább, a gázolaj olcsóbb lesz
2013-03-25 - 14:06:10
Az emeléssel a 95-ös benzin 435 forintba kerül, a gázolaj ára 430 forint lesz.
Április közepéig döntenek a kötelező nyugdíj utáni munkáról
2013-03-25 - 14:05:03
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ abban az esetben támogatja a továbbfoglalkoztatási kérelmeket, ha a pedagógus szakértelmét nem lehet pótolni, és hiányuk fennakadást okozna a feladatellátásban.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu