Törvény garantálja majd a rezsicsökkentést
2013-03-19 - 16:24:20

Az üzemanyagárak esetleges csökkentését firtató kérdésre közölte: azok nem tartoznak a rezsiköltségek közé, az üzemanyagok piacán pedig érvényesül a verseny.

A rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat elfogadása biztosítani fogja a díjcsökkentések megvalósulását - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ma sajtótájékoztatón.    A törvényjavaslat - amelyet kedden kezdett tárgyalni a parlament - az áram, a földgáz és a távhő árának január 1-jei csökkentése mellett rögzíti a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos mérséklését is július 1-jével, és kötelezővé teszi ennek feltüntetését a számlákon.  Ha a szolgáltató ennek nem tesz eleget - és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.    Rogán Antal elmondta: a palackos gáz árának csökkentését is megvalósíthatónak tartja az év második felétől, miután tárgyalásokat kezdtek a forgalmazókkal, a kéményseprési díjaknál pedig "a meglepően nagy és elfogadhatatlan árváltozások" miatt tízszázalékosnál nagyobb díjcsökkentés is elképzelhető, de ennek lehetőségét még vizsgálják.    Az üzemanyagárak esetleges csökkentését firtató kérdésre közölte: azok nem tartoznak a rezsiköltségek közé, az üzemanyagok piacán pedig érvényesül a verseny.



További cikkek a témakörből
Szeptembertől léphet életbe az ételek transzzsírsav-tartalmának korlátozása
2013-03-19 - 16:28:25
Számos betegség kialakulását eredményezheti az élelmiszereinkben található magas transzzsírsav- tartalom, hogy melyek ezek arról Szalainé Kónya Zsuzsát, a Klinika vezető dietetikusát kérdeztük…
Ferenc pápa magyarul köszönte meg Magyarország üdvözletét
2013-03-19 - 16:31:03
Különösen kedves gesztus volt a Szentatyától, hogy Áder János államfőnek magyarul köszönt, Isten éltesse! mondással.
Hazánk a világ egyik legbarátságtalanabb országa?
2013-03-19 - 16:18:15
A Világgazdasági Fórum vendégszeretet szerinti rangsorában a 140-ből a 116. helyet foglaljuk el. Igaz, Románia, Lengyelország és Szlovákia is mögöttünk van.
Zsúfolásig megtelt a Szent Péter tér és környéke, megkezdődött a beiktatási szertartás
2013-03-19 - 10:12:55
A tömegben látni argentin, olasz, vatikáni, magyar, lengyel, brazil, amerikai és még angolai zászlót is

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu