Logikus lehet a devizahitelek forintra váltása
2013-03-13 - 12:44:54

A kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tenné a kormány a devizahitelek forintkölcsönre váltását – ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta tegnap Budapesten

A kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tenné a kormány a devizahitelek forintkölcsönre váltását – ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta tegnap Budapesten. Az idei év első felében olyan pénzügyi programokat kell kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a kis- és középvállalkozások elfogadható feltételek mellett átválthassák korábbi devizahitelüket forintkölcsönre – tette hozzá. A kormányfő a feladattal Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert bízta meg. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének előzetes adatai szerint 2012 végén a kkv-k hitelállománya 3360 milliárd forint volt, amelynek csaknem egyharmada volt devizahitel. Török Bálint, a Buda-Cash elemzője magát a szándékot logikusnak nevezte, de hozzátette, hogy a megvalósításnál súlyos kérdések merülnek fel, és egyelőre nem ismertek a részletek, csak találgatni lehet a megvalósításról. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy - mivel vélhetően nagyobb állományt érint, mint a lakossági devizahiteleknél - a kkv-k hitelállományának átváltása még nagyobb hatással lehet az árfolyamokra, beleértve a forintot. Török Bálint szerint néhány hónapon belül nehéz részletesen kidolgozni és le is bonyolítani az átváltást, és figyelembe kell venni azt is, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta a lakossági hitelek átváltása kapcsán, hogy egyeztetni szeretne a bankszektorral a megoldásról. A Magyar Bankszövetség egyelőre nem kommentálja Orbán Viktor bejelentését a kis- és középvállalkozások devizahiteleinek átváltásáról



További cikkek a témakörből
Változások jönnek szeptembertől az OKJ-s szakképzések terén
2013-03-13 - 18:36:47
Az óraszámok emelkedésével a képzések gyakorlat orientáltságát is el szeretnék érni. A változás pontosabb részleteiről Bársony Csabát, a Perfekt Zrt. oktatási igazgatóját kérdeztük:
A devizahiteleseknek is próbál segíteni a Pénzügyi Tanácsadói Irodahálózat
2013-03-13 - 18:40:13
A devizahiteleseknek is próbál segíteni a Pénzügyi Tanácsadói Irodahálózat, amely Debrecenben is tanácsokkal szolgálhat a betérőknek…
30 Ft lehet a PET-palackok betétdíja
2013-03-13 - 09:16:31
Az egyszer használatos italcsomagolások után fizetendő betétdíj bevezetését tervezi ugyanis a Vidékfejlesztési Minisztérium
Mégiscsak zártkapus lesz a jövő heti románok elleni meccs
2013-03-12 - 17:19:35
A nemzetközi Sportdöntőbíróság ma elutasította a Magyar Labdarúgó Szövetség kérését, így érvényben marad a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zártkapus büntetése, amely alapján a magyar válogatottnak jövő pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésén nézők nélkül kell fogadnia a román csapatot a Puskás Ferenc Stadionban.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu