Az Európai Bizottság és az Európa Tanács aggodalmának adott hangot
2013-03-12 - 10:14:21

Elfogadta a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés

Elfogadta a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés. Az alaptörvényben rögzítette a parlament a hallgatói szerződések lehetőségét is. Az alaptörvény a jövőben azt is tartalmazza, hogy az állami egyetemek és a főiskolák gazdálkodását a kormány felügyeli. Ezen kívül törvény vagy önkormányzati rendelet jogellenessé minősítheti az utcán élést. Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását. Áder János azt mondta: "Nem innen, Berlinből, hanem majd Magyarországon fogom elmondani az álláspontomat alaptörvény-módosításról”. A magyar alaptörvény tegnap elfogadott módosításai aggodalomra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy megfelelnek-e jogállamiság elvének, az uniós jognak és az Európa Tanács mércéinek - áll José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének és az Európa Tanács főtitkárának közös közleményében. Tudomásul veszik, hogy a magyar Országgyűlés elfogadta az alaptörvény módosítását, ugyanakkor sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy a brüsszeli és a strasbourgi testület szakértőinek nem volt alkalmuk részletesen elemezni az alkotmánymódosítás szövegét annak elfogadása előtt. Tegnap este tüntetők megpróbáltak bejutni a Parlament parkolójába, átugráltak a területet elzáró virágládákon, dulakodás kezdődött a rendőrökkel, akik visszaszorították őket. Rendőri erősítés érkezett, többszörös sorfal védte a parkolót és a Parlament bejáratát. A mintegy négyszáz tüntetővel szemben 150-200 rendőr sorakozott fel. A tűntetés a Kossuth téren fejeződött be.



További cikkek a témakörből
Megtilthatják az áram- és földgázszolgáltatóknak a különadók áthárítását
2013-03-12 - 10:15:05
A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik
Túl sok kukoricaszirupot fogyasztunk: a szakemberek korlátoznák
2013-03-12 - 10:17:50
Az egy főre jutó kukoricaszirup-felhasználás az Egyesült Államokban a legmagasabb, Magyarország a második helyen áll
Jön a digitális tévézés
2013-03-11 - 17:22:21
A digitális földfelszíni sugárzással az ígéret szerint jobb lesz a kép- és hangminőség is.  Sőt, elérhetővé válik az elektronikus tévéújság, és megállítható, illetve visszatekerhető lesz a műsor.
Sokszor történnek átverések a termékbemutatókon
2013-03-11 - 15:15:57
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerint a termékbemutatókon könnyen becsaphatják a gyanútlan résztvevőket.Hogy milyen problémákkal lehet találkozni az ilyen termékbemutatókon, arról Fülöp Zsuzsannát hallják…

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu