Három magyar érmet, köztük egy aranyat hozott az első nap
2012-05-22 - 07:08:24

Egy arany és két ezüst volt magyar szempontból az éremtermés a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.

A legjobb eredménye a 400 méteres női vegyesúszás világbajnoka, Hosszú Katinkának lett, a szám ezüstérmét Jakabos Zsuzsanna szerezte meg. A másik magyar ezüst birtokosa az a Kis Gergő lett 400 m gyorson, aki ezen a távon a legutóbbi, 2010-es budapesti kontinensviadalon harmadikként végzett. Ugyanennek a számnak a másik magyar döntőse, Rákos Patrik nyolcadik helyen zárt. A nyitónap csapatversenyeiben, a nők 4x100 méteres gyorsváltójában a Hosszú és Jakabos mellett Mutina Ágnest és Verrasztó Evelynt felvonultató kvartett negyedik lett, míg a férfiak hasonló számában Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter és Takács Krisztián a hatodik helyen érkezett célba két országos csúcsot is felállítva. Mindkét magyar döntőbe jutott 100 m férfi háton: a hétfői elődöntőből Bohus Richárd a negyedik, az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter pedig az ötödik legjobb eredménnyel biztosította helyét a mai nyolcas fináléban. Emellett Bohus időeredményével teljesítette a londoni kiküldetést érő olimpiai A-szintet.



További cikkek a témakörből
Hosszú és Jakabos már érmes!
2012-05-22 - 09:29:34
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert 400 m vegyesen a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.
Debreceni úszó Eb - Kozma is londoni induló lett
2012-05-22 - 11:04:51
Kozma Dominik londoni ötkarikás indulást érő - úgynevezett olimpiai A szinten belüli - remek teljesítménnyel a második legjobb idővel jutott tovább az esti elődöntőbe a 200 m gyors mai selejtezőjéből a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
Fogyatékkal élő sportolók
2012-05-21 - 17:14:05
Száz nappal a londoni paralimpia előtt a Hungaroringen gyűltek össze a fogyatékkal élő legsikeresebb sportolók, akik a Forma-1-es futamoknak otthont adó versenypályával is megismerkedhettek.
Bajnok lett a Debreceni Sakkbarátok Klubja
2012-05-21 - 08:50:55
A csapat 14 ponttal, azaz több, mint egymeccses előnnyel feljutott az NB-I/B-be!

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu